Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Hétfőn a Kecskemét ellen folytatjuk

Második felkészülési mérkőzését is hazai pályán játssza a PVSK-Veolia.

Pénteken este kezdte meg NB I-es csapatunk a felkészülési mérkőzések sorát, és a Szabadka ellen jól is sikerült az újjáformálódó gárdánk bemutatkozása, hiszen a Lauber Dezső Sportcsarnokban közel harmincpontos győzelmet arattunk.

Hétfőn azonban már egy jóval nehezebbnek ígérkező edzőmeccs jön a sorban, fél héttől ugyanis a Kecskemét együttese érkezik hozzánk vendégségbe. Itt már jóval több információt tud majd begyűjteni a szakmai stáb is arról, hogy hol is áll a csapat fizikális, vagy épp taktikai téren. A jó védekezés és a gyorsindításokra alapozó támadójáték ezúttal is fontos szerepet kaphat majd, érdekes lesz látni, hogy a Szabadka ellen remeklő új légiósaink, Kameron Taylor és Justin Alston hogyan muzsikál majd egy sokkal nagyobb játékerőt képviselő gárda ellen. Irányítónknak, Pongó Máténak pedig meglehetősen pikáns lesz majd a csörte, hiszen hosszú éveket töltött el Kecskeméten, ott vált NB I-es játékossá is, épp a KTE-től igazolt hozzánk.

Az edzőmeccsre a belépés ezúttal is ingyenes lesz, így remélhetőleg hasonlóan sok néző előtt játszhatunk majd egy jót a Kecskemét ellen, mint a pénteki összecsapáson.

Program (felkészülés):

2018.09.03. 18:30 | Pécsi VSK-VEOLIA - KTE-Duna Aszfalt
Férfi kosárlabda, felkészülési mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

A mérkőzésekre a belépés ingyenes!

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap