Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Teljes kerettel várjuk az első edzőmeccset

Pénteken este NB I-es kosárlabdacsapatunk, a PVSK-Veolia lejátssza első felkészülési mérkőzését, méghozzá a szerb KK Subotica ellen.

Ahogyan arról Pongó Máté is beszélt honlapunkon, a játékosok már nagyon várják, hogy végre ne csak az edzőteremben kelljen izzadniuk, hanem élesben dobálhassák a labdát a gyűrű felé. Nos, ahhoz, hogy ez megvalósuljon, már csak egyet kell aludniuk, pénteken 18:30-kor ugyanis a KK Spartak Subotica együttesét fogadjuk a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

- Három hét telt el a felkészülésünkből, és azt kell mondjam, eddig minden munkát elvégeztünk, amit el szeretünk volna ez idő alatt – mondta el érdeklődésünkre Csirke Ferenc, együttesünk vezetőedzője. - Hétfő óta teljes a légiós-kontingensünk, így azóta tudunk már egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a taktikai elemek gyakorlására is. Persze azért közben még a fizikai felkészítés is megy, hiszen azért a bajnoki rajtig jócskán van még időnk.

Trénerünk azt is elmondta, hogy a két új, amerikai légiósáról, Justin Alstonról és Kameron Taylorról pozitívak az első benyomások.

- Az hamar kiderült, hogy emberileg nagyon rendben vannak a fiúk, de ahogy telnek a napok, egyre inkább mutatják meg azokat a dolgokat játékban, kosárlabdatudásban is, amiket a videókon láttunk tőlük. Azért nincs könnyű dolguk, hiszen a hétfő előtti szombaton érkeztek meg Pécsre, az átállás miatt pedig csak mostanra kezdik leküzdeni a fáradtságot.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Subotica elleni felkészülési meccsen mi lesz a csapat számára a legfontosabb. Ezzel kapcsolatban Csirke Ferenc azt mondta, hogy mivel a taktikai repertoárja az újjáformálódó együttesnek még nem olyan széles, azt szeretné, ha azt a három-négy játékot, amit már nagyjából sikerült elsajátítani, minél jobban be tudnák gyakorolni.

- Az új szezonban sokkal nagyobb hangsúly szeretnénk fektetni a védekezésre, így ebben feltétlenül szeretném majd látni az előrelépést. Illetve még valami. Az utóbbi hetekben elég sokat futottak a játékosok. Éppen ezért nagyon nem szeretném, ha épp a mérkőzésen nem futnának eleget – zárta mosolyogva gondolatait a PVSK-Veolia vezetőedzője.

Az külön örömhír még, hogy jelen állás szerint a válogatott kerettel edző centerünk, Horti Bálint is pályára léphet majd a Subotica ellen, a szövetségi kapitány ugyanis a hétvégi edzőmeccsekre visszaengedi klubjaikba a játékosokat.

Program (felkészülés):

2018.08.31. 18:30 | Pécsi VSK-VEOLIA - KK Spartak Subotica
Férfi kosárlabda, felkészülési mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

2018.09.03. 18:30 | Pécsi VSK-VEOLIA - KTE KK
Férfi kosárlabda, felkészülési mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

A mérkőzésekre a belépés ingyenes!

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap