Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

A fiatalokon van a sor

A PVSK-Veolia idén is igyekszik odafigyelni fiatal tehetségeire, ennek jegyében hárman felkerültek az NB I-es keretbe az U20-as együttesből, és igazoltak egy ifjú centert is – írta a BAMA.hu.

A múlt hét nagy része arról szólt a PVSK-Veolia férfikosár-csapatánál, hogy egymás után jelentették be frissen szerződtetett légiósaik érkezését. Aztán amikor kicsit lecsendesült a dolog, jött az újabb hír: az előző szezont a PVSK U20-as csapatában, valamint az NB I. B-ben szereplő PVSK-Kronosz Kiadóban töltő Bíró Levente, Berkics Bence és Benke Krisztián is csatlakozik a Csirke Ferenc vezette nagyokhoz. - Az elmúlt években is az volt a rendszer, hogy igyekeztünk egy 14-15 fős keretet kialakítani, amelyben 5-6 fiatal, U20-as kosaras kapott helyet – kezdte a PVSK-Veolia vezetőedzője, Csirke Ferenc.

- Így lesz ez idén is, és mivel a fiatalok között valószínűleg lesznek távozóink, megnéztük, kiket érdemes felhozni a felnőttegyüttesbe. Azért hármójukat választottam ki, mert őket látom a legtehetségesebbnek, illetve bennük látom leginkább azt, hogy képesek felvenni egy A csoportos edzés ritmusát is.

Bíró Leviék így jövő hétfőn a nagyokkal kezdik meg az alapozást, és a szakvezető elmondása szerint alapvetően náluk is fognak edzeni az egész szezon során, de természetesen az U20-as és az NB I. B-s bajnokságban is játszani fognak. Rajtuk kívül egy centert is szerződtettek a pécsiek, Salgótarjánból teszi át székhelyét ide a 22 éves Olasz Ádám.

- Ádám 4-5-ös poszton szerepel, és bár nem kimondottan magas, nagyon masszív játékos – mondta Csirke. - Korábbi csapatainál elsősorban centert játszott. Nem titok, hogy alapvetően a B csoportos PVSK-Kronosz Kiadóban mutathajta majd meg, hogy mit tud, de bízom benne, hogy úgy fog dolgozni, hogy akár az élvonalban is bevethetem majd őt kisebb feladatok megoldására.

Forrás: www.bama.hu

Kép: Berkics Bence, Bíró Levente, illetve Benke Krisztián