Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Az alázattal végzett kemény munkában és a fegyelemben hisz a PVSK U15-ös focicsapatának új edzője. Az utánpótlásedzőket bemutató sorozatunkban Kósa Sándort ismerhetik meg.

Kósa Sándor 1967-ben született Pécsett. Játékosként megfordult szülővárosa csapataiban (a PMFC-ben és a DDGáz SC-ben is), de játszott Mohácson, Bólyban és Pakson, illetve több évig osztrák alacsonyabb osztályú együtteseknél is. Külföldön lett edző, a helyi gyerekcsapatok mellett egy évig az egyik gárda játékos-edzőjeként is dolgozott. 2003-ban, egy sérülés miatt hagyott fel az aktív futballal, de edzőként – rövid, két éves kihagyást követően - tovább szolgálja a sportágat, előbb Bólyban, majd 10 éven át a PMFC utánpótlásában dolgozott, ahol az U13-tól fölfelé minden korosztály megfordult a keze alatt, a legutóbbi szezonban az U13-as csapat pallérozása volt a feladata.

Kósa Sándor nemcsak a futballpályán mozog otthonosan, hanem a lovardákban is, hiszen amellett, hogy ő maga is évekig versenyzett, illetve a megyei lovassport szövetség elnöke volt, immár 20 éve rendelkezik lovasedzői végzettséggel is, így ha éppen nem a futballpályán adja át tudását az ifjú játékosoknak, akkor a lovardában teszi ugyanezt a lovaglók számára. A PVSK-nál, természetesen, inkább a futballpályán szerzett tapasztalatára, A-licences edzői elméleti tudására és szigorú következetességére számítanak, hiszen ettől a szezontól az U15-ös labdarúgócsapat felkészülését irányítja az 51 éves szakember.

- Az, ami a PMFC-vel, a csapat visszasorolásával történt, rányomta a bélyegét az utánpótlásra is, sok tehetséges gyerek hagyta el az egyesületet és ez, valamint a korábbiakhoz képest visszafogottabb eredmények engem is elkedvtelenítettek. Úgy éreztem, hogy megújulásra van szükségem, ezért örültem annak, hogy megkeresett Czerpán István, aki olyan jövőképet vázolt fel, amihez örömmel csatlakoztam. Schneider Gáborral együtt csatlakoztunk a nagy múltú klubhoz, azzal a céllal, hogy tudásunkkal és tapasztalatunkkal a PVSK labdarúgó utánpótlásának szakmaiságát erősítsük. Célom, hogy a játékosok egyénileg fejlődjenek, mind technikai, mind taktikai értelemben, mert ha ez megvalósul, akkor az a csapatjáték fejlődését hozza magával. Jó egy hónapja dolgozom együtt az új csapatommal, és kedvező benyomásokat szereztem, mert egy jó szemléletű, a közös munkára fogékony közösséget ismertem meg a srácokban. Kár, hogy sokan még nyaralnak, így nincs itt a teljes létszám, ami elég nagy baj, hiszen fejlődni csak edzésen lehet. Ezen mindenképpen változtatni szeretnék, mert akkor tudunk csak előrelépni, ha a mindenki itt van az edzésen. Jó lenne, ha a családok a játékosok nyaralását kicsit a felkészüléshez tudnák igazítani, mert ha augusztus közepén már bajnokit játszottunk, akkor kései csak augusztus végén edzésbe állni. Akik ismernek, tudják, hogy az alázattal végzett kemény munkában hiszek, így lesz ez a PVSK-nál is. Játékospártinak tartanak, a srácokkal általában jó kapcsolatot tartok, de ha edzés, vagy meccs van, akkor mindenkinek fegyelmezetten kell tennie a dolgát, hogy közösen sikeresek legyünk – mondta el Kósa Sándor.

M.F.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap