Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Véget ért a Panon Liga

Befejeződtek a küzdelmek a Panon Liga nemzetközi fiú utánpótlás kosárlabda bajnokságban. A pécsiek két korosztályban első, három korosztályban pedig harmadik helyen zártak.

A korosztályos hazai bajnokságok mellett a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiú utánpótlás csapatai a Panon Liga nemzetközi bajnokságban is szerepeltek. Ide a PVSK mellett más magyar, szerb és horvát csapatok kaptak meghívást, korosztálytól függően más-más összetételben. A szezonban több fordulóban körmérkőzéses tornákat játszottak a csapatok, ez alapján alakult ki az erősorrend, az elmúlt hetekben pedig minden korosztályban lejátszották a döntőket a legjobb négy-négy csapat részvételével.

- Idén is kiválóan szerepeltünk, hiszen a legkisebbek, az U11-es korosztály, illetve a legnagyobbak, az U18-as korosztály megnyerték a maguk bajnokságát, a köztes korosztályok pedig a bajnokságuk harmadik helyén végeztek, nem egyszer alig maradva le a döntőről. Örülünk annak, hogy ilyen eredményesen szerepeltek, de nem ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy más kosárlabda-kultúrákat is megismerjenek és minél nagyobb meccsrutint tudjanak szerezni. Ezeket a célokat ezúttal is kiválóan szolgálta ez a megmérettetés, hiszen a hazainál agresszívebb délszláv kosárlabdát testközelből tapasztalták meg a játékosaink, akik a bajnokikon felül kéttucatnyi színvonalas mérkőzést játszhattak. Meg is dicsérték a PVSK-t az évzáró ligaértekezleten, hiszen a mi csapataink minden korosztályban valamennyi mérkőzésüket lejátszották, és a hazai rendezésű tornákon kiváló körülményeket biztosítottunk a játékhoz. Jövőre újra szeretnénk indulni ebben a küzdelemsorozatban is, és reméljük, hogy akkor már a lányok számára is megnyílik ez a lehetőség – foglalta össze Sági Zoltán, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia technikai vezetője.

A döntők mérkőzései az egyes korosztályokban:

U11:

  • KK Nika (Szabadka) - PVSK NKA A U11 41-52
  • PVSK NKA A U11 - KK Apatin 64-25

Moosz Milán: - A 2017-18-as U11-es Panon Ligát veretlenül sikerült megnyernünk, gratulálok a srácoknak!Az aranyéremért zajló mérkőzés a korosztályt meghazudtolóan kemény volt. Jól vették a gyerekek az akadályokat és szépen hárították a problémákat. Az ellenfél agresszivitása szépen átragadt ránk. Nem adtuk meg magunkat, hanem próbáltunk felülkerekedni inkább több, mint kevesebb sikerrel. Csúsztunk-másztunk minden labdáért, szépen küzdött mindenki. 3 játékosunk is megérdemelt különdíjban részesült: Kiss Keve Botond a liga legértékesebb játékosa lett (MVP), Tóth Botond és Takács Andris pedig bekerültek az "All star" ötösbe.

U12:

  • KK Joker Zombor - PVSK NKA A U12 58-51
  • KK NIKA Szabadka - PVSK NKA A U12 33-75

Szabó Gergely: - A bronzmeccsen kicsit élvezhettük a játékot, mert elegendő volt a kenguru B kosárlabda is, de legalább mutattunk sok szép megoldást. A döntőben kellett volna szerepelnünk. A torna legjobb ötösébe Domokos Balázs került.

U14:

  • PVSK NKA A U14 - KA Osijek 53-65
  • PVSK NKA A U14 - KK Nika 76-43

Juhász Olivér: - Örülök a harmadik hely megszerzésének, még úgy is, hogy nem minden játékosunk tudott felpörögni a szezon utolsó mérkőzésére.
U16:

  • PVSK NKA A U16 - KA Osijek "A" 48-52
  • PVSK NKA A U16 - KA Osijek "B" 69-59

Radan Frano: - Nem teljes kerettel játszottunk ezen a négyes döntőn, ezért egy évvel fiatalabb (2003-as születésűekből álló) csapattal érkeztünk, és jó mérkőzéseket játszottunk. Védekezésben is jók voltunk.

U18:

  • PVSK NKA U18 - KA Osijek 95-58
  • Kecskemét KA - PVSK NKA U18 59-116

Vanja Miljkovic: - Gratulálok a srácoknak a Panon Liga győzelemhez. Könnyedén győztük le az ellenfeleinket az elődöntőben és a döntőben is. Örülök, mert lehetőséget tudtam biztosítani azon játékosaimnak is, akik fiatalabbak és még jövőre is az U18-as korosztályban fognak játszani. Különösen jó torna győzelemmel zárni a szezont. Eljött az ideje, hogy a kemény munkánk és az edzői filozófiám elérje célját és eredményeket mutasson. Hat hónapja kezdtük meg a munkát, ezért borítékolható volt, hogy előbb nem fognak sikerek érkezni. Sajnos a szezonnak vége. Akik 2000-ben születtek azok jövőre már az U20-as korosztályt fogják erősíteni. Néhányan már készen állnak a felsőbb szintekhez. Két játékosunk az All-Star csapatba került és tölünk került ki a torna MVP-je, azaz legértékesebb játékosa is.

M.F.