Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ketten voltak az Országos Atlétika bajnokságon

Két atlétánk, Szabó Tünde és Kovács Ferenc vett részt a hétvégi, a Világbajnokságra is kvalifikáló Magyar Atlétikai Fedettpályás Országos bajnokságon.

A számunkra inkább tapasztalatokat, sem mint kiváló eredményeket hozó versenyről Freier Balázst, a PVSK Atlétika Szakosztályának vezetőjét és edzőjét kérdeztem:

- A felvezetés helytálló, nem igazán az időeredményekről szólt ez a 800 m-es verseny. Az Ob mindig más, mint a nyílt versenyek, az utóbbinál inkább az időeredmények fontosak. Hajrá verseny volt, ami azt jelenti, hogy 600 m-ig együtt a mezőny, helyezkedés folyik, sok lökdösődéssel, könyökléssel, Feri nem ilyen futáshoz szokott, igazából nem ez az erőssége. Az erősebb futamba sorolták, ott 6., összesítésben pedig 10. lett, hiszen a gyengébb futamban többen is jobb időt futottak, mert erősebb iram volt. Persze a tanulság az, hogy egy ilyen versenyen erélyesebbnek kell lennie. Ideje sem az igazi, 1:58,24. Szabó Tünde 3000-m-en indult és ötödik lett. Ő sokáig a 4. helyen volt, de a végére elfáradt, ideje 10:38,14 - fejezte be Freier Balázs.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap