Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Nagyon kellene a győzelem

A Pécsi VSK-VEOLIA két vereség után fogadja szerda este a MAFC-ot, lélektanilag nagyon fontos lenne hazai pályán behúzni a meccset. A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Lauberben.

Ha valamikor, akkor most aztán óriási szükségünk van szurkolóink támogatására. Szerda este ugyanis a MAFC vendégeskedik a Lauber Dezső Sportcsarnokban, és bár kétségtelen, hogy a bajnoki mezőnyt elnézve nem a fővárosiak a leg-közönségcsalogatóbbak, viszont számunkra óriási jelentősége van ennek a mérkőzésnek.

Egyfelől az idei mérlegünk eddig nem a legjobb, három vereség mellett Szegeden tudtunk nyerni, nem jönne tehát rosszul, ha szaporítani tudnánk győzelmeink számát. A tabellán elfoglalt pozíciónál viszont most sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy lélektanilag mekkora súlya lehetne, ha sikerülne kikecmeregnünk abból a kisebb gödörből, amiben épp vagyunk. Ami az ellenfelet illeti, közel sem verhetetlen. A MAFC jelenleg a tabella utolsó előtti helyén áll, eddigi 18 meccséből négyet tudott megnyerni. Intő jel azonban az, hogy ebből az egyiket épp ellenünk aratták az ősszel, méghozzá nagy különbséggel tudtak minket legyőzni.

A hazai pálya azonban most mellettünk szól, és ha szurkolóink olyan hangulatot teremtenek szerda este a sportcsarnokban, mint ebben a szezonban minden egyes hazai bajnokinkon, akkor közös erővel győzhetünk, és fellélegezhetünk egy kicsit a bajnokságban következő hosszabb szünet előtt. Arról nem is beszélve, hogy a jövő heti kupadöntőre is nyugodtabban készülhetnénk.

Program:

2018.02.07. 15:30 | Pécsi VSK-VEOLIA - MAFC, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 20. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

2018.02.07. 17:00 | Pénztárnyitás

2018.02.07. 18:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - MAFC
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 20. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók a helyszínről...