Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Így működik az akkreditált akadémia a PVSK-ban

Frissen akkreditált kosárlabda akadémiánk működését pozitív példaként mutatta be a sportnapilap online kiadása. A Nemzeti Sport írása.

Nemcsak az utánpótlás-nevelés működik olajozottan, hanem a „kiöregedő” fiatalok további menedzselése is a szövetség által elismert hivatalos akadémiák egyikében, a PVSK NKA-ban. A férfi A csoportos csapatban is játszanak 20 éven aluliak, az NB I B-s együttest viszont kizárólag utánpótláskorú játékosok alkotják.

A napokban hozta nyilvánosságra a kosárlabda-szövetség annak a tíz egyesületnek a nevét, amely megfelelt a szigorú felülvizsgálatnak, és a jövőben hivatalosan viselheti a Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia nevet. Maga az akadémiai rendszer ugyan már évek óta működik, és igen biztatóak a visszajelzések, a siker igazi értékmérője mégis az NB I-be és a válogatottba adott játékosok száma lesz. A klubokban persze a helyi sajátosságokat is figyelembe kell venni, ám ahol komolyan végzik az utánpótlás nevelését, ott a felnőttcsapatba is könnyebben kerülhetnek fiatalok.

A PVSK férfiszakosztálya az egyik jó példa erre, hiszen a felnőtt NB I A csoportos csapatban pillanatnyilag két utánpótláskorú játékos kap helyet, az NB I B piros, vagyis erősebb bajnokságában szereplő együttest pedig kizárólag huszonhárom vagy húsz év alatti kosarasok alkotják.

− A szakmai stábunk mindig azon törte a fejét, hogyan könnyítsük meg azoknak a fiataloknak a helyzetét, akik az A csoportban alig kaphatnak még játéklehetőséget – magyarázta honlapunknak Juhász Olivér, a PVSK NKA férfi szakágvezetője, aki egyben az U20-as és a NB I B-s csapat edzője is, így nap mint nap szembesül a problémával. – Amikor a tervek ellenére nem indult el a huszonhárom éven aluliak bajnoksága, kitaláltuk, hogy a B csoportban indítjuk el ezt a köztes korosztályt. Olyan kiöregedett vagy az A csoport szintjére el nem jutott de mégis felnőtt, testes, gyors játékosok ellen játszhatnak így a fiatalok, akik ellen hozzászokhatnak a nagyobb sebességhez. Ez a koncepció ugyanakkor a tizennyolc éven aluliaknak is lehetőséget kínált arra, hogy eggyel feljebb léphessenek. Az edzők részéről ez ugyan több munkát igényel, de úgy látjuk megéri. Szorosan együtt kell működnöm a felnőtt csapat vezetőjével, Csirke Ferenccel, hiszen a ő taktikájuk nagyban különbözik a miénktől. Csak annyiban térhetek el az övéktől, hogy azoknak is követhető maradjon, akik nap mint nap a felnőttekkel edzenek, viszont a hétvégén nálunk meccselnek.

Juhász szerint a korosztályváltás problémái általában mindenkiben másképp jelennek meg. Vannak, akik fizikálisan már 20 évesen készen állnak a nagy lépésre, mint például Demeter Attila, akinek mentálisan és taktikailag kellett a felnőttmezőnybe érnie. De akadnak, akik épp fordítva, fizikálisan nem bírják még el a felnőtt mezőnyt, vagy bizonyos technikai elem elsajátításához szorulnak még segítségre. Pécsett mindenesetre hangsúlyt fektetnek az egyéni képzésre ebben a korban. Jövendőbeli posztjuk szerint azokban a technikai és taktikai részekben fejlesztik a játékosokat, amelyekre a felnőttek között különösen nagy szükségük lesz. A Baranya megyei csapatnak ugyanakkor többlet vonzereje is van. A pécsi egyetem miatt, aki tanulni és kosárlabdázni is akar, az nagy eséllyel választja a PVSK-t: a jó U20-as csapat, valamint a lehetőség, hogy NB I B-ben, vagy akár az A-ban is játszhat, erős kínálat.

Demeter Attila még csak 20 éves, az őszi szezonban építették a felnőttcsapatba, és egyre több percet kap a nagyok között. Ő az egyik példa a sikeres korosztályváltásra. Maga a játékos ezt így látja:

−Az átállás természetesen nagyon nehéz, de úgy érzem, Pécsett minden biztosítva van ehhez, mert a B csoport nagyon jól felkészített minket rá. Amikor a felnőttek közé kerültem, mindenben fejlődnöm kellett. Fizikálisan mindenképpen, de mentálisan is. Utóbbi nekem talán kicsit több időt vett igénybe, szerintem úgy két hónapot. Az is furcsa volt, hogy más szerepkörben játszom, mások az igények velem szemben. Az alsóbb korosztályokban megszoktam a vezér szerepkörét, amelyet a nagyok között természetesen nem kaphattam meg. De ez így normális. Ma már tényleg úgy érzem, hogy felszabadultan játszhatok. Jogot tanulok Pécsett, de amikor a PVSK-t választottam az elsődleges szempont mégis csak az volt, hogy itt megvan a lehetőség, hogy A csoportos csapatban tényleges játéklehetőséget kapjak.

A PVSK tehát élen jár abban, hogy a fiatalok minél előbb hasznos tagjai lehessenek a felnőttcsapatnak. Ebben azonban közrejátszik az a helyi sajátosság is, amelyről a 134-szeres válogatott Iványi Dalma, az akadémia szakmai igazgatóhelyettese beszélt honlapunknak:

− A fiúknak az átállást szerintem a fizikumbéli különbségek nehezítik meg, de úgy gondolom, hogy azoknak a tehetséges játékosoknak, akik nyolc-kilenc éve alázatosan dolgoznak, nem olyan nehéz. Különösen nálunk nem. Főleg a férfiaknál rá vagyunk kényszerítve a fiatalok mielőbbi beépítésére, hiszen a középvonalba tartozunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy profijátékosokat vásároljunk. Ez a kényszer ugyanakkor hatalmas lehetőséget kínál a fiataloknak, amellyel az utóbbi három-négy évben látványosan éltek is. Büszkék vagyunk mindenkire, aki az akadémiai éveket követően sikeresen mutatkozik be a felnőttek között.

Gy. Szabó Csilla – nso.hu/utanpotlassport.hu

Forrás: nemzetisport.hu

A témát az M4 Sport Jövünk című magazinja is feldolgozta: a műsorban a 14. perctől látható a PVSK Akadémia.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap