Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Edzőtáboroznak az ökölvívók

Magaslati edzőtáborban készülnek a nagy hazai és nemzetközi feladatokra az ökölvívó válogatott tagjai, Mátraházán edzenek a fiúk.

A csapatban három pécsi is szerepel, a PVSK két sikeres ökölvívója, Lukácsy Bence és Cservenka Róbert, valamint a szakvezetőnk, Alvics Gyula, akit a foglalkozásokról kérdeztem:

- Már több mint egy hete itt vagyunk, és még néhány napig maradunk. A karácsony után elsősorban az erőnlétet kell visszanyernie a fiúknak. Tizennyolcan vagyunk itt az U22-es korosztály tagjai, néhány fiatalabb öklöző, és a felnőtt válogatott. Két versenyzőnk, Lukácsy Bence és Cservenka Róbert is itt van, a többiekhez hasonlóan, ők is nagyon szorgalmasak. Napi három edzés van, jó a levegő, kitűnő az ellátás, jók a körülmények, egyszóval minden adott az eredményes munkához. Én az U22-es korosztálynál, és Balzsay Károlynak, a felnőtt válogatott szakmai vezetőjének, segítek. Rövidesen két nagy verseny is lesz, februárban a Bocskai Emlékverseny Debrecenben, illetve az U22-es Európa bajnokság. Ezekre, és az egész évi feladatokra is készülünk - fejezte be Alvics Gyula.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap