Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

U15: A helyzetkihasználás az előrelépés kulcsa

Az ismerkedés jegyében telt U15-ös labdarúgócsapatunknál az ősz. A gárda a félidőben a 6. helyen áll, 4 pontra lemaradva a dobogótól. A tavaszra készülve Reith Róbert edzővel értékeltünk.

Az NB II. U15-ös bajnokságának Dél-nyugati csoportjában az őszi szezon után a 6. helyen álltok. Ez a helyezés, illetve a csapat mutatott játéka megegyezik a rajtnál megfogalmazott célokkal?

A felkészülésünk előtt nem ismertem a gyerekeket, nem tudtam mire képesek, ezért nagy elvárásaim nem voltak a csapattal szemben. Célom inkább magam felé volt, azt akartam viszontlátni a mérkőzéseken, amit az edzéseken gyakoroltunk, és folyamatos fejlődést tapasztalni a bajnokság alatt. Ezt úgy gondolom elértem, elértük. Csapatunk jelenleg hatodik a tabellán a tizenhárom csapatos bajnokságban, ezt reális eredménynek gondolom. Persze ezzel nem vagyunk elégedettek, azon dolgozunk, hogy előkelőbb helyen végezzünk a nyár elején.

Mikor kezdtétek a felkészülést a tavaszi rajtra?

Az ünnepek alatt pihentünk. A munkát január 8-án kezdtük meg, heti négyszer edzünk és készülünk a tavaszi szezon kezdetére. Sokat kell dolgoznunk azért, hogy előrébb léphessünk minden területen.

A téli időjáráshoz alkalmazkodva a szabadban, vagy esetleg teremtornákon készültök a bajnokság második felére?

Mivel a bajnokságban is a szabadban, nagypályán játszunk, a téli felkészülés során is így kell edzenünk. Én ebben hiszek, ezért nem megyünk terembe. Nagy segítség számunkra, hogy most enyhe az idő és a PVSK sporttelepén nagyszerű körülmények között tudunk készülni, gondolok itt például a két műfüves pályánkra. Ha van rá lehetőségünk az edzőmeccseink mellet, teremtornákon is indulunk, színesítve a programunkat.

Miben kell fejlődnie a gyerekeknek ahhoz, hogy a bajnokság végére előrébb tudjatok lépni?

Célunk az előrelépés minden téren. Ahol a legtöbbet kell fejlődnünk az a támadásaink hatékonyabb befejezése. Még a jobb csapatok ellen is rengeteg helyzetet szoktunk kidolgozni, de a technikai tudásunk, a figyelem koncentrációnk nem volt elég ahhoz, hogy ezek nagy részét értékesítsük. Mivel a védekezésünk nagyjából rendben van – ezt mutatja, hogy aránylag kevés gólt kaptunk –, ha itt fejlődnénk, az nagyban elősegítené, hogy a bajnokság végére előrébb tudjunk végezni.

PVSK U15: Anton Tamás, Balázs Bálint, Bánki László, Bereczk László Attila, Csák Levente, Dorozsmai Huba, Draskóczi Martin, Eklics Balázs, Füzes Dávid, Harka Szilárd, Kasza Kornél, Király Zsolt, Kiss Gergő, Koller Szabolcs, Kővári Dániel, Kreka Miklós, Lendvai Erik, Lenti Csanád, Matus Dániel, Mázik Levente, Mitrovik Alexander, Mosonyi Martin, Nagy Jeromos, Pál Marcell, Polai Miklós, Romvári Ákos, Stefánovics Bálint, Székelyhidi Gergő, Tormássy Loránd. Edző: Reith Róbert.

Az őszi szezon eredményei:

01. forduló: PVSK - Tolna Völgység FC 9-0
02. forduló: Szentlőrinci SE - PVSK 4-1
03. forduló: PVSK - Nagykanizsai Utánpótlás LE 6-0
04. forduló:  Mohácsi TE 1888 - PVSK 0-5
05. forduló:  PVSK - Baja LSE 4-2
06. forduló:  Komlói Bányász SK - PVSK 2-7
07. forduló:  PVSK - Szekszárdi Utánpótlás FC 2-2
08. forduló:  Róna FE Dombóvár - PVSK 0-6
09. forduló:  PVSK - Kaposvölgye LUE 0-4
10. forduló:  Kozármisleny FC - PVSK 1-0
11. forduló:  PVSK - LUA Baja 2-2
12. forduló:  Paksi FC - PVSK 2-1

Az őszi szezon mérlege:

- 12 mérkőzés, ebből: 6 győzelem, 2 döntetlen, és 4 vereség
- 43 lőtt, illetve 19 kapott gól
- 20 pont, 6. hely (a 13 csapatos csoportban)

Az U15-ös bajnokság góllövő listáját (a félidőben) 24 találattal Székelyhidi Gergő (PVSK) vezeti.

Zs.T.

---
3. kép: Tabella, az (2017-18-as bajnokság) őszi szezon végeredménye.