Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

U11: Újévi futsaltorna – csak PVSK-csapatoknak

Hat csapat vett részt az U11-es korosztály számára kiírt PVSK-Grappa Futsal Kupán. Érdekesség, hogy mind a hat együttes a PVSK utánpótlásából került ki.

Az újév első hétvégéjén futsaltornát szervezett egyesületünk Labdarúgó Utánpótlás Szakosztálya, amelyre hat csapat kapott meghívást. Különlegesség, hogy mind a hat együttes a PVSK U11-es csapataiból állt össze.

- Ebben a korosztályban van a legtöbb játékosunk, négy csoportban összesen csaknem 60 ifjú sportolóval foglalkozunk. Vannak olyan csoportok, amelyek nem egy, hanem rögtön két csapattal jöttek a tornára, amelyen a 2007-es születésűek mellett 2008-as születésű gyerekek is játszottak. Örülök annak, hogy ezzel a belső kupával mindenki számára tudtunk játéklehetőséget biztosítani, és kiváló hangulatú futsal-matinét rendezhettünk – fogalmazta meg Ángyán Norbert, a PVSK Labdarúgó Utánpótlás Szakosztályának technikai vezetője.

A hat csapat 1×13 perces összecsapásokon mérte össze erejét, körmérkőzéses rendszerben. A gyerekek számára olykor szokatlan, nagyobb súlyú és kevésbé pattogó futsal labdával vívott mérkőzéseken óriási volt a küzdelem, mindenki odatette magát, így izgalmas meccseket láthatott a szép számú, jobbára szülőkből álló közönség.

- Nagyon szimpatikus, hogy ilyen belső torna ötlete felmerült, hiszen így minden játékos meg tudja mutatni magát a pályán. Mivel az én fiam is focizik, bár most, sajnos, betegség miatt nem tudott eljönni, ezért természetes volt, hogy segítem a torna megrendezését, és a díjakat, az érmeket és a csokit ajánlottam fel a játékosok számára, és, természetesen, a torna végi pizzázás sem maradhatott el – mondta el Szücs Csaba, a tornát szponzoráló Grappa Pizza tulajdonosa.

A tornán minden pályára lépő játékos kapott érmet és csokit, a csapatokat pedig serleggel jutalmazták. Első Pintér Tibor csapata lett, a második és a harmadik helyen pedig Schmidt Zoltán egy-egy alakulata végzett. A legjobb kapusnak Sátori Márkot, a legtechnikásabb mezőnyjátékosnak pedig Budavári Bálintot választották a szervezők, míg a gólkirály 8 találattal Drább Péter lett.

M.F.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap