Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-VEOLIA: Szolnokon kezdjük az évet

Az újév első bajnokiját a listavezető otthonában játssza NB I-es kosárlabdacsapatunk. A mérkőzés szombat este 6 órakor kezdődik, kemény meccsnek nézünk elébe.

Ennél nehezebb ellenfelet keresve sem találhattunk volna, az egyszer biztos. NB I-es csapatunk idei első mérkőzését ugyanis a bajnokság talán legerősebb együttesének otthonában játssza szombaton este: Szolnokon próbálhat szerencsét Csirke Ferenc alakulata.

Az Olaj minősítése nem véletlen, hiszen 11 győzelemmel, mindössze 2 vereség mellett áll jelenleg a bajnoki tabella első helyén, ezzel – ha nem is nagyon, de – kimagaslik a mezőnyből. Tekintettel arra, hogy az alapszakasz felén a Sopron legyőzésével túl voltunk – annak köszönhettük december végén a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe jutást –, ez már a visszavágók ideje. A 2017/2018-as bajnoki évadot épp a Tisza-partiak ellen kezdtük szeptember végén, akkor hazai pályán vereséget szenvedtünk. Azóta persze már történt egy, s más, elég ha csak az Alba vagy a Falco bravúros legyőzésére gondolunk. Persze az is biztos, hogy ebből nem lehet megélni, pláne nem a Szolnok ellen, idegenben.

Borzalmasan kemény meccsnek nézünk elébe, amelyen a jó eredményhez szinte biztos, hogy még a száznál is kicsivel több százalékot kell kipréselnie magukból játékosainknak.

Program:

2018.01.06. 15:15 | Szolnoki Olaj KK - Pécsi VSK-VEOLIA, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 14. forduló. Szolnok, Városi Sportcsarnok

2018.01.06. 18:00 | Szolnoki Olaj KK - Pécsi VSK-VEOLIA
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 14. forduló. Szolnok, Városi Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Statisztikák, képek és videók a helyszínről...

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap