Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Egyesületünk 5 kosárlabdázója vett részt egy meghívásos kosárlabdatornán a horvátországi Dubrovnikban. A pécsi egyetemi csapattal bronzérmet szereztek.

Négy ország tíz egyetemi csapata vett részt a 21. Dubrovniki Nemzetközi Sporttalálkozón, ahol a Pécsi Tudományegyetem kosárlabdacsapatában egyesületünk öt játékosa is szerepet kapott. A PTE idén második alkalommal vett részt a viadalon, ezzel is emlékezve az intézmény megalapításának 650 éves jubileumára.

- A háromnapos mérkőzéssorozaton a csoport első helyén végeztünk, azonban az elődöntőben kikaptunk a későbbi győztes montenegrói csapattól, így a bronzmérkőzésen vigasztalódhattunk, ahol nagy küzdelemben legyőztük a házigazdák együttesét, így a harmadik helyen zártuk a tornát. Az egyéni viadaloknál a hárompontos dobóversenyt Bokor Zoltán, a zsákolóbajnokságot pedig Kárpáti Balázs nyerte meg, mindketten a PVSK utánpótlásában játszanak. Jó szereplésünk igazolja, hogy eredményes az együttműködés a PVSK és a pécsi egyetem között – foglalta össze Bán Gábor, az egyetemi csapat szintén PVSK-kötődésű edzője.

- A fair play díjat is elhoztuk a kosárlabdatornáról, és szinte minden edző egyetértett abban, hogy a legszebb kosárlabdát a pécsi egyetem játszotta, így elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel, méltó módon képviseltük a várost és az egyetemet. Maga a rendezvény egyébként kiváló körülmények között zajlott, és külön öröm, hogy a küldöttség másik csapata, a női röplabdásaink idén megnyerték a tornát, és Szarka Vivien személyében a legtechnikásabb játékost is a pécsi csapatból választották – foglalta össze Hári József, a Pécsi Tudományegyetem Sportirodájának vezetője.

M.F.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap