Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Párduc-Panda Kupa a legkisebb kosarasoknak

Idén ötödször hirdette meg a legfiatalabb, előkészítős csoportokba járó kosaras növendékek számára egyesületünk a Párduc-Panda Kupát. Az első fordulóban 13 iskolai csapat lépett pályára.

Több mint száz, a PVSK partneriskoláiba járó, az egyesület előkészítős csoportjaiban edződő kisgyermek vett részt a PVSK Párduc-Panda Karácsonyi Kupán, amelyet a PTE Deák Ferenc Gyakorló Iskola tornatermében szerveztek. Két korosztályban mérték össze tudásukat az iskolai csapatok: az U8-as, vagyis a 8 évnél fiatalabb együttesek zsámolylabdában, az U10-es, vagyis 10 évnél fiatalabbak pedig kosárlabdában. A kétszer 8 perces mérkőzéseken óriási küzdelem volt minden egyes labdáért, pedig nem is hirdettek hivatalos végeredményt.

- Itt mindenki nyertes, hiszen ez a torna azt a célt szolgálja, hogy játéklehetőséget nyújtson a legkisebbeknek, és ezáltal minél jobban megszerettesse velük a sportot és a kosárlabdát. Az itt pályára lépő gyerekek nem szerepelnek az egyesület korosztályos csapataiban, de az a cél, hogy idővel akár ott is pályára lépjenek, és az idei évtől immár akadémiai keretek között zajló képzésünkbe kerüljenek. Nagy megtiszteltetés, hogy a tornára az előző napon még Debrecenben pályára lépő férfi élvonalbeli kosárlabdacsapat is eljött, a szaloncukrot és pacsit osztogató felnőtt játékosok igazi óriásként tornyosultak a legkisebb kosarasaink fölé, emlékezetes fotók készülhettek velük – mondta el Tiszay László, a tornát szervező Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály képviseletében.

A tornán a PVSK partneriskoláinak csapatai vettek részt.

- Mi már több mint 25 éve foglalkozunk kosárlabda képzéssel, és számos, a legmagasabb szintig eljutott játékos, például Csutorás Fanni, Szűcs Réka, vagy Nagy Dorottya kezdte nálunk az ismerkedést ezzel a sportággal. Jelenleg az elsős és másodikos korosztályban csaknem 30 kislánnyal foglalkozunk, akik nagyon lelkesek és örömmel játszanak, bízom abban, hogy közülük is lesznek majd olyan játékosok, akik a legjobbak között játszhatnak majd – mondta el Révészné Csaba Márta, a PTE Deák Ferenc Általános Iskola csapatának immár nyugdíj mellett dolgozó edzője.

- Nálunk is csak a legkisebbek, vagyis a 6-7 éves kisgyerekek játszanak, akiknek hetente háromszor tartunk edzést az iskolában. Kiváló adottságú gyerekekkel dolgozhatunk, jó példa erre a tavalyi év, amikor 9 játékosunk ment fel a korosztályos, kenguru csapatokba játszani. Ebben a korosztályban nálunk jelenleg csaknem 30-an pallérozódnak, többségük fiú, de van néhány leány is a csapatban – mondta el Mihovics György, a Mezőszél utcai iskola csapatának edzője.

- Iskolánkban nagyon sokan járnak kosárlabdázni, az U8-as korosztályban több mint 50-en, a harmadikos és negyedikes korosztályban pedig még 15-en játszanak. Nagy előny, hogy az edzések a tanítás után az intézmény tornatermében vannak, ez igazán vonzóvá teszi a foglalkozásokat, hiszen könnyen és biztonságosan el tudnak jönni a gyerekek játszani. Az iskola támogatja, hogy minél több sportágat tudjanak űzni a tanulók. Már több éves a kapcsolatunk a PVSK-val, több, jelenleg magasabb korosztályban játszó játékos kezdte nálunk a foglalkozásokat. Kiváló az együttműködésünk a patinás pécsi egyesülettel, amivel hosszabb távon is tervezünk – mondta el Szablya Zita és Homonnay Dávid, az Árpád fejedelem iskola egy-egy korosztályos csapatával foglalkozó edzői.

- Igen régi a kapcsolatunk a pécsi kosárlabdával, hiszen a legendás pécsi irányító, Horváth Judit is nálunk bontogatta a szárnyait, a tragikusan fiatalon elhunyt sportolóról minden évben megemlékezünk, ebben elkötelezett partnerünk a PVSK. Minden másban is támogat bennünket az egyesület, amely megad minden olyan tárgyi feltételt, ami az előkészítős csoportok működtetéséhez szükséges. Az egyesület és az iskola közötti kiváló kapcsolatot a családok is erősítik, hiszen ők is partnerek abban, hogy a gyermekek sportoljanak és kosárlabdázzanak. Jelenleg két korosztályban összesen 30 kisgyermek jár az edzésekre, ők nagyon lelkesek, érdemes velük foglalkozni – mondta el Szemere Mária, a Kovács Béla iskola edzője.

M.F.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap