Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

U13: egy hétvégén két teremfoci torna

Szombaton Pécsett, vasárnap pedig Székesfehérváron lépett pályára U13-as labdarúgócsapatunk. Mindkét városban teremfoci tornán szerepeltek labdarúgó palántáink.

A pécsi teremtornát a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában rendezték, ahol a 2005-ös születésűek számára hirdettek kupát. Az 1×15 perces mérkőzésekből álló sorozaton a 4. helyet szerezték meg egyesületünk 2006-os és 2007-es születésű ifjú focistái.

- A játékot tekintve ügyesek voltak a fiúk, de az egy évvel idősebb ellenfelek fizikai fölényével nem tudtunk mit kezdeni. Két meccsen is hátrányba kerültünk, és a mérkőzések rövidsége, illetve a betömörülő ellenfelek fizikális fölénye miatt nem tudtunk fordítani. Hiába voltak meg a helyzeteink, ezeken a mérkőzéseken nem tudtunk gólokat szerezni, így végül lecsúsztunk a dobogóról. Az eredmény tekintetében van hiányérzetem, mert a csapatunk a játéktudását tekintve minimum a döntőbe való volt az egy évvel idősebbek között is – mondta el Ángyán Norbert, a csapat vezetőedzője.

Másnap a csapat útra kelt, és Székesfehérváron vett részt a Főnix Kupán. A 16 csapatos tornát palánkos műfüves pályákon és 4×2 méteres kapukkal a 2006-os korosztálynak rendezték meg, egy mérkőzés itt még rövidebb ideig, mindössze 1×12 percig tartott. A több akadémiai csapatot is felvonultató mezőnyben a PVSK a 7. helyet szerezte meg.

- Nagyon erős és kiegyensúlyozott volt a mezőny, a srácok most láthatták, hogy a korosztályukban egy-egy jól képzett csapat milyen magas szintű játékra képes. Sajnos, túl sok volt a nagy egyéni hiba, amelyek miatt két szűk vereséggel kezdtük a tornát, de pozitívum, hogy a rossz kezdés után sikerült felállnunk a padlóról, meccseket nyernünk, és a rossz kezdés után vállalható eredményt elérni. Végül a hetedik helyen zártuk a tornát, így helytálltunk, de van bennem hiányérzet, mert a játéktudás alapján akár az ötödik helyet is megszerezhettük volna, ami nagy szó lett volna ezen a színvonalas tornán. Összességében ezen a hétvégén is sok tapasztalatot szereztünk, így hasznos volt mindkét teremtorna a csapat számára – mondta Ángyán Norbert.

M.F.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap