Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Három PVSK-s az U20-as válogatottnál

Juhász Olivér a szakmai stábban, Bíró Levente és Krnjajszki Borisz a pályán képviselheti a magyar színeket, a férfi U20-as kosárlabda válogatottban.

November 30-án és december 1-én keretedzést tart az U20-as férfi válogatott szakmai stábja, Pór Péter vezetésével, majd a nemzeti csapat december 2-án, szombaton meccset is játszik, méghozzá az All Star Gálán, az egyetemi válogatott ellen. Nagy öröm klubunk és szurkolóink számára, hogy három PVSK-snak is szurkolhatunk majd a hétvégén.

Juhász Olivér, U20-as illetve NB I. B-s felnőtt csapatunk edzője ugyanis az U20-as válogatott szakmai stábjának tagja, egyike azon szakembereknek, akik segítik a szövetségi edző, Pór Péter dolgát. Mellette pedig most két játékosunk is ott lesz majd az összetartáson. Krnjajszki Borisznak nem kell majd bemutatkoznia senkinek, ő rutinos utánpótlás válogatott kosarasnak számít, Bíró Levente viszont most először kapott meghívót az U20-asok közé.

– Nyilván kettejük közül Bíró Levi az, akit most ki akar próbálni Pór Péter, Boriszt már jól ismeri – árulta el érdeklődésünkre Juhász Olivér. – Levente már az előző szezonban is megbízhatóan teljesített. Olyan irányító, aki érti a játékot, és megy mint a gép. Edzésen is nagyon kemény dolgozik. Korábban az volt a probléma, hogy nem nagyon volt dobása, de ezen rengeteget dolgozott az utóbbi időben, és szépen fejlődik is. Ő egy agresszív védőjátékos, és a lendületével képes ritmust vinni a játékba. Én javasoltam Pór Péternek, hogy nézze meg, adjon neki lehetőséget. Most itt lesz az alkalom, a magam részéről nem féltem Levit. Egy kis drukk biztos lesz benne, de nem olyan szintű, hogy ez befolyásolja a teljesítményét.

Juhásztól megtudtuk, hogy a válogatott csütörtöki edzését még mind a hárman kihagyják, hiszen aznap Pécsett bajnoki vár a csapatra a Jászberény ellen, pénteken azonban már a válogatottnál lesznek.

– Borisz dobásai is sokat javultak az utóbbi hónapokban, így nem titok, hogy őt ki szeretné próbálni a szövetségi edző kettes poszton is – mondta edzőnk. – Az U20-as válogatott számára mostanában nem lesznek tétmeccsek, majd csak jövő júniusban kezdődik a felkészülés a selejtezőkre. Előtte, ha jól tudom tavasszal lesz még egy összetartás. Bíró Leventének a következő napokban nyilván az a dolga, hogy meggyőzze arról a stábot, tavasszal is érdemes lesz behívni a keretbe. nem féltem őt, rászolgált a lehetőségre, amivel szerintem élni is fog.

Az U20-as válogatott az ALL-Star Gálán is pályára lép a hétvégén.

All-Star Kosárlabda Gála 2017
2017. december 2. szombat 18:00 óra | Budapest, Tüskecsarnok (Magyar tudósok körútja 7.)

Program:

14:00 | Kapunyitás
14:20 | Kerekes székes Kelet-Nyugat bemutató mérkőzés 
15:30 | Előmérkőzés: Férfi U20 válogatott - Férfi Egyetemi válogatott
17:40 | Válogatottak köszöntése
18:00 | KELET - NYUGAT ALL-STAR mérkőzés 
18:25 | Hárompontos dobóverseny
19:00 | Half Time show: EXPERIDANCE
19:45 | Zsákolóverseny