Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Előzhetünk, ha legyőzzük az MTK-t

NB I. B-s csapatunk a PVSK-Kronosz Kiadó Törökbálinton folytatja bajnoki szereplését.

A Békés elleni vereséget követően egy valódi rangadó vár NB I. B-s csapatunkra pénteken este az MTK-Törökbálint otthonában. Nem véletlenül illetjük ezzel az jelzővel az összecsapást, hiszen a bajnoki tabella hatodik helyezettje fogad minket, a hetediket. Ha ez nem lenne elég, a két csapat egyébként hajszálra ugyanúgy áll, hiszen mind az MTK mind pedig Juhász Olivér együttese négy-négy győzelmet illetve vereséget könyvelhetett el eddig a szezon során. Értelem szerűen tehát, egy győzelemmel az MTK-t biztosan megelőznénk, arról nem is beszélve, hogy az előttünk álló csapatoknak egytől egyig már kilenc meccse van, ész ötödik TF valamint a negyedik MEAFC is 5/4-gyel áll, azaz akár további pozíciókat is lehetne hozni holnap este.

Persze, ez szemernyit sem lesz egyszerű feladat. Már csak azért sem, mert a törökbálintiak eddigi öt hazai találkozójukból négyet megnyertek, az eredmények pedig arról árulkodnak, hogy mi is inkább hazai pályán vagyunk eredményesebbek. Persze, hogy most itt a kiváló alkalom, hogy javítsunk valamelyest a statisztikákon, és borsot törjünk a kék-fehérek orra alá. Hogy sikerül-e? Pénteken fél hét után kicsivel már okosabbak leszünk e téren.

Program:

2017.11.24. 17:00 | MTK Törökbálint - PVSK-Kronosz Kiadó
Férfi kosárlabda NB I. B. alapszakasz, 10. forduló. Törökbálint, Bálint M. Általános- és Középiskola

2017.11.24. 19:15 | MTK Törökbálint - PVSK-Kronosz Kiadó, U20
Férfi kosárlabda NB I. B. U20, 10. forduló. Törökbálint, Bálint M. Általános- és Középiskola

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap