Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Érdekes témák a Szülői Nyílt Napon

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal tartott Szülői Nyílt Napot a Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály. Egyebek közt az új szabályokról és a helyes sportolói étrendről is szó volt.

A nyílt napra az egyesületnél sportoló játékosok szüleit vártuk, akik közül több tucatnyian el is jöttek a rendezvényre, amellyel a kosárlabda utánpótlás szereplői közötti kommunikációt céloztuk fejleszteni. A témák között a helyes étrend, az egyesület etikai kódexe és játékvezetői szabályismertetés is szerepelt.

- Ugyan ez az első Szülői Nyílt Napunk, de a szülőkkel eddig is folyamatos, élő és gyümölcsöző volt a kapcsolatunk. Most mégis olyan előadásokat szerveztünk, amelyek révén a sportághoz kötődő, kiegészítő információkat tudunk megosztani a szülőkkel, ezzel is bővítve ismereteiket az egyesületről és magáról a sportágról. Elsőként a játékosokra, edzőkre és szülőkre egyaránt vonatkozó, aktualizált etikai kódexünket mutattam be. Felhívtam a figyelmet azokra az érzékeny helyzetekre, amelyek a napi gyakorlatunkban a szülőknél sűrűn előfordulnak és röviden ismertettem a honlapunkon folyamatosan elérhető etikai kódexünknek az ezekre a helyzetekre vonatkozó részeit – mondta el Máté János, a PVSK Kosárlabda Utánpótlás Szakosztályának vezetője.

- Földvári Tamás kollégámmal közösen tartott előadásunkban egyrészt a játékvezetők és a mérkőzéseken szurkolóként jelen lévő szülők kapcsolatáról, másrészt az egyes szabályok értelmezéséről tájékoztattuk a közönséget. Utóbbi keretében az egészen egyszerű szabályoktól a nemrég életbe lépett szabályváltozásokig, így a lépésszabály és a sportszerűtlen hibák megítéléséig számoltunk be azokról a jellemző meccs közbeni szituációkról, amelyek sokszor félreértésre adnak okot, és alapjaiban befolyásolják a szurkoló szülők és a játékvezetők viszonyát. Bízom abban, hogy aki meghallgatott bennünket, az türelmesebben és sportszerűbb módon ítéli meg a játékvezetők ténykedését a jövőben – mondta el Sági Zoltán, kosárlabda játékvezető, egyben a PVSK Kosárlabda Utánpótlás Szakosztályának technikai vezetője.

- A kosárlabdázó és általában a sportoló gyermekek étrendjével kapcsolatban számos divatos, ám nem feltétlenül hasznos trend tapasztalható, ezeket érdemes tisztába tenni. A sportolók teljesítményének növelésében az általános hiedelmekkel ellentétben nem pusztán a fehérjéknek, hanem a szénhidrátoknak is nagyon fontos szerepe van, így fontos az utóbbiak bevitele is. A teljes kiőrlésű gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök fontos szereplői kell, hogy legyenek az étrendnek. Hasonló tévhitek tapasztalhatók a tej és a tejtermékek fogyasztásával kapcsolatban is. A tej és a sovány tejtermékek kifejezetten hasznosak a sportolók számára, így ezek fogyasztása is javasolt, főleg gyermekkorban. A folyadékbevitel kívánt mennyisége általában ismert, ugyanakkor ennek az időzítésére is érdemes figyelmet fordítani. Ugyanúgy, ahogy az étkezések időzítésére és összetételére is: a sportoló gyermekeknek naponta ötször, és a napi edzésidőhöz igazított összetételű étkezésre van szüksége, ezzel növelhető a teljesítménye, de ami még fontosabb, egészségesebb felnőtt válhat belőle – mondta el előadásában Dr. Wolher Veronika, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dietetikusa, aki egy komplett napi étrendet és számos egyszerű, olcsó, mégis tápláló fogás receptjét is ismertette.

- A siker a kiindulóponttól az elért eredményig tartó folyamat, és nem maga az eredmény, ezt fontos felismerniük az edzőknek és a szülőnek is, hiszen mindkét félnek óriási a felelőssége a gyermekek nevelésében. Ez pusztán a gyermekekkel eltöltött időt górcső alá véve is felismerhető: egy olyan edző, aki hetente négy-öt edzésen, illetve egy mérkőzésen van a gyermekekkel, ugyanannyi, vagy akár több időt tölt el velük, mint a szüleik. A sportoló fejlődésének folyamata igazi csapatmunka, amiben a sportolón és az edzőkön kívül a szülőknek is együtt kell működniük, az igazi sikernek ez lehet az alapja – hangzott el Dr. Prisztóka Gyöngyvérnek, a Pécsi Tudományegyetem Sporttudományi Intézete egyetemi docensének előadásában.

M.F.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap