Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Megpróbáljuk felborítani a papírformát

Az otthon eddig hibátlan Körmend vendégeiként lép pályára a Pécsi VSK-VEOLIA szombaton este, a bajnokság hetedik fordulójában. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.

Csirke Ferenc vezetésével az utóbbi években akadt már pár olyan mérkőzése NB I-es csapatunknak, amely a szokásosnál is nehezebbnek ígérkezett. Rájátszásról döntő ki-ki meccsek, szimplán csak a túlélésről szóló bajnoki összecsapások, vagy épp kötelezőnek tűnő győzelmek, amelyek sokkal nehezebben jöttek végül össze, mint ahogyan azt bárki is gondolta volna.

Most még az alapszakasz elején járunk, sem helyezések, sem pedig sorsok nem dőltek el, azt pedig nehéz lenne rásütni a soron következő találkozónkra, hogy „kötelező”. Persze, hiszen a második helyen álló, az eddigi hat mérkőzéséből mindössze egyet elveszítő Körmend csapatához látogatunk szombaton este. Most akár legyinthetne is egyet bárki, hogy nincs mitől tartani, Körmenden ki lehet kapni – és még igaz is lenne. Kis is fognak, méghozzá sokan. Igen ám, nekünk azonban az egy héttel ezelőtti, MAFC elleni budapesti fiaskó után jön ez a meccs. És abban biztosak lehetünk, hogy a fővárosi harminc pontos vereség után játékosaink csak azért is meg akarják mutatni, hogy az csak egy csúnya kisiklás volt. Szó sincs tehát arról, hogy előre beletörődne bárki is abba, hogy a vasiak papíron jobbak, saját pályájukon eleve hibátlanok is eddig, ergó nem kell kétségbe esni, ha nem jön össze. Garancia persze nincs rá, hogy meglepetést fogunk tudni okozni, afelől viszont ne legyen kétségünk, hogy nem ugyanaz a Pécs lesz majd pályán, mint Budapesten volt.

Bizakodásra adhat okot, hogy eddigi három győzelmünk közül kettő is olyan volt, amit kevesen gondoltak volna előzetesen – Kecskeméten, és itthon a címvédő Alba Fehérvár ellen –, most pedig kísértetiesen hasonló a helyzet. A Körmend jó formában van, papíron ellenfelünk a meccs esélyese, ráadásuk idegenben kell játszanunk (eredetileg Pécsett lett volna a találkozó, de a Lauber Dezső Sportcsarnok foglalt a hétvégén).

Ki tudja, talán ez kell nekünk, hogy borítani tudjuk a papírformát. Az, hogy legyen mit borítani.

Program:

2017.11.11. 15:00 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 7. forduló. Körmend, Városi Sportcsarnok

2017.11.11. 18:00 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 7. forduló. Körmend, Városi Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Statisztika, illetve képek és videók a helyszínről...

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap