Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-VEOLIA: Budapesten kezdjük a turnét

A MAFC vendégei leszünk holnap este, ahol igyekszünk érvényre juttatni a papírformát.

NB I-es csapatunk nehéz sorozatba kezd szombaton este, Csirke Ferenc tanítványai ugyanis soron következő három bajnoki mérkőzésük mindegyikét idegenben kénytelenek játszani. Kicsit olyan, mintha országjáró turnéra indulna az együttes, amelynek Budapestről indulva, Körmend érintésével Kaposváron lesz a végállomása.

Persze utóbbi két helyszínnel és ellenféllel egyelőre ne foglalkozzunk, hiszen első körben a MAFC elleni bajnoki következik. Amire első pillantásra akár azt is mondhatnánk, hogy sima győzelemmel kecsegtet. A tabellán elfoglalt helyezések azonban nem szabad, hogy elaltassanak minket. Igaz ugyanis, hogy a MAFC eddigi hat meccséből ötöt is elveszített, de csak egyetlen olyan akad közülük, amelyen lelépték a fővárosiakat. A Falco elleni harmincöt pontos vereség mellett azért jelzi ellenfelünk erejét, hogy a Körmend mindössze kettő, de a Kaposvár is csak tíz ponttal tudta legyőzni őket. Az tehát biztos, hogy nem szabad sétagaloppra készülnünk, persze ez még nem jelenti azt, hogy tartanunk kellene a MAFC-tól. Az nyilvánvaló, hogy erősebb kerettel, jóval hosszabb cserepaddal rendelkezünk riválisunknál, így a papíron meglévő erőfölényt érvényre is kell majd juttatni. Arról nem is beszélve, hogy a két soron következő találkozónk, a körmendi és kaposvári vendégjátékunk előtt kimondottan jól jönne egy önbizalom növelőnek is beillő győzelem.

Sérültünk, hiányzónk nem lesz Budapesten, így teljes csapattal várhatjuk hatodik bajnoki mérkőzésünket – és próbálhatjuk megszerezni negyedik győzelmünket. Ha azt a játékot hozzuk, amit legutóbb, az Alba Fehérvár legyőzésekor, nagy baj nem érhet minket, az biztos.

Program:

2017.11.04. 15:00 | MAFC - Pécsi VSK-VEOLIA, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 6. forduló. Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

2017.11.04. 18.00 | MAFC - Pécsi VSK-VEOLIA
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 6. forduló. Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztika, illetve képek és videók a helyszínről...

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap