Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-VEOLIA: November végéig hazai meccs nélkül

A Lauber Dezső Sportcsarnok foglaltsága miatt a következő hetekben két hazai bajnokink is elmarad, így legközelebb csak november 30-án, a Jászberénnyel játszhatunk saját közönségünk előtt.

Jó ideig el kell raktároznunk az Alba Fehérvár elleni pompás győzelem emlékét, ugyanis a véletlenek összjátéka miatt úgy alakult, hogy NB I-es csapatunk legközelebb csak egy bő hónap múlva, november 30-án játszik legközelebb hazai bajnoki mérkőzést.

Az biztos, hogy nagyon alaposan át kellene lapoznunk a krónikáskönyveket ahhoz, hogy hasonló esettel találkozzunk, de az is igaz ugyanakkor, hogy eredetileg nem így nézett volna ki a sorsolás. Eredetileg ugyanis most szombaton a Jászberényt fogadtuk volna a Lauber Dezső Sportcsarnokban, csakhogy a létesítményben akkor egy már jóval korábban lekötött, másik rendezvény lesz, így az ellenféllel egyetértésben és a Magyar Kosárlabda Szövetséggel egyeztetve a berényiek elleni meccs időpontját november 30-ra módosították. A következő hónap közepén lett volna még egy hazai találkozónk, méghozzá november 11-én, szombaton a Körmend ellen – igen ám, csakhogy a Lauber sajnos ekkor is foglalt lesz. Ebben az esetben nem halasztásban egyeztünk meg a vasiakkal, hanem a MKOSZ jóváhagyásával a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot. Így tehát aznap lesz bajnokink, de nem Pécsett, hanem Körmenden.

Így alakult tehát ki az az eléggé szokatlan helyzet, hogy október 21-dike után (ekkor győztük le a regnáló bajnok Alba Fehérvárt saját pályánkon ) legközelebb majd csak több mint egy hónappal később, november 30-án, csütörtökön este hat órakor lesz hazai bajnoki összecsapásunk, ahogyan azt fentebb már leírtuk, a Jászberény ellen.

Csapatunk vezetőedzője, Csirke Ferenc nem tulajdonít különösebb jelentőséget a dolognak.

- Ha első éves edző lennék egy idegen városban, csapatnál, akkor talán aggasztana a dolog, de így egyáltalán nem – jelentette ki Csirke. - Az elmúlt években volt már időm, időnk megtanulni azt az alapigazságot, hogy úgyis minden csapattal meg kell mérkőznünk, ebből a szempontból igazából mindegy, hogy mikor és hol. A Körmend elleni csere mondjuk nem a legszerencsésebb, hiszen épp a válogatott szünet után játszunk a vasiakkal, így ők három hetet tudnak ránk készülni, lehet, hogy jobb lett volna hazai pályán megmérkőzni velük. De nem aggódok, jelenleg ugyanis úgy látom, hogy elég jól egyben vagyunk. Eddig nincs olyan vereségünk, ami miatt különösebben magyarázkodni kellene, ráadásul idegenben meg tudtuk verni a Kecskemétet és itthon legyőztünk egy elvileg nálunk jóval erősebb csapatot is. Eddig a szerencse is mellettünk volt, hiszen a Szeged ellen Csirics, az Alba ellen pedig Lóránt nem tudott ellenünk játszani, magyarán nincs okom panaszkodni. Az, hogy most háromszor egymás után idegenben kell pályára lépnünk? Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle, de akár még jól is kijöhetünk ebből.

A meccsidőpont-változások sorolásánál egy NB I. B-s találkozót is meg kell említenünk. A másodosztály Piros csoportjában szereplő csapatunk, a PVSK-Kronosz Kiadó október 27-én, azaz most pénteken játszott volna a Honvéd ellen a fővárosban, de az ellenfél kérésére azt a meccset később, december 2-án játssza majd le a két együttes.

Következő hazai mérkőzésünk:

2017.11.30. csütörtök, 18:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - Jászberényi KSE
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 9. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap