Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

PVSK-Kronosz Kiadó: Az éllovashoz látogatunk

NB I. B-s csapatunk a bajnokság ötödik fordulójában a listavezető OSE Lions vendége lesz.

Az első négy fordulót követően meglehetősen felemás a mérlege Juhász Olivér edzette NB I. B-s együttesünknek: két-két győzelem és vereség az eddigi mutató. A Vasas idegenbeli legyőzése és a Bonyhád elleni hazai rangadó behúzása mellé tehát becsúszott két vereség is, igaz a sorból csak az előző körben, Veszprémben lejátszott meccs lóg ki. Ott ugyanis nagy különbséggel maradtunk alul a Pannon Egyetemmel szemben. Szerencsére azonban olyan túl sok idő nincs ezen merengeni, hiszen pénteken máris újabb bajnoki vár együttesünkre. Mondjuk az is igaz, hogy az cseppet sem ígérkezik könnyűnek, hiszen az eddig mind a négy meccsét behúzó, a tabellát vezető OSE Lions vendégei leszünk Oroszlányban.

A veszprémi kisiklást gyorsan el kell tehát felejteni, a lehetőség ugyanis adott a javításra. Ha a Vasas elleni játékot tudjuk hozni, akkor biztos, hogy jó meccset játszhatunk az éllovassal – abból pedig akármi kisülhet. Egy bravúrszámba menő győzelemmel mindenesetre a jelenleg elfoglalt kilencedik helyünkről előrébb is léphetnénk, az biztos.

Program:

2017.10.13. 16:30 | OSE Lions - PVSK-Kronosz Kiadó, U20
Férfi kosárlabda NB I. B. U20, 5. forduló. Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok

2017.10.13. 19:00 | OSE Lions - PVSK-Kronosz Kiadó
Férfi kosárlabda NB I. B. alapszakasz, 5. forduló. Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok