Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Utolsó élvonalbeli labdarúgócsapatunk labdarúgója kitartásával és tehetségével kiemelkedett csapattársai közül. Két hét múlva lett volna 66 éves.

Grünwald György Budapesten született 1951. szeptemberében. A MÁV pécsi igazgatóságán kapott munkát, így került a PVSK labdarúgócsapatához. Az NB III-ban szereplő együttesbe gyorsan beilleszkedett: a jókötésű és alázatosan dolgozó védekező középpályás (akkori szóhasználattal beállós) a pályán és azon kívül is vezéregyéniség lett.

Grünwald György tagja volt annak az együttesnek, amely három év alatt három osztályt lépve a harmadosztályból az élvonalba küzdötte fel magát. Sőt, a PVSK – mindeddig – utolsó élvonalbeli szezonjának első gólja is a nevéhez fűződik: 1979. augusztus 25-én, a Budapesti Honvéd elleni hazai mérkőzésen volt eredményes. A sajtó így számolt be a történelmi találatról: „Szász harcolt ki egy szabadrúgást, amit Kaszás kanyarított a kapu elé. A Honvéd válogatott kapuvédője, Gujdár nem mozdult ki, így a védők közé villámgyorsan beugró Grünwald a bal alsó sarokba fejelt.

A kiváló rúgótechnikával bíró, jól fejelő játékos tagja volt a Fazekassal felálló Újpest ellen döntetlent elérő csapatnak ugyanúgy, mint a klub történetének egyik legszebb győzelmét szerző alakulatnak, amely hazai pályán 12 ezer néző előtt győzte le a Ferencváros együttesét. Grünwald György a kiesést követően is maradt a PVSK-ban. Később, amikor a futballcipőt már szögre akasztotta, Budapestre költözött, ott érte a halál életének 66. évében.

Grünwald Györgyöt az egykori játékostársak 2017. szeptember 24-én, vasárnap 10:30-kor egy rövid megemlékezéssel és egy barátságos labdarúgó mérkőzéssel búcsúztatják egykori sikerei helyszínén, a PVSK-stadionban.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap