Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Hazai pályán harcolhatunk a kiemelt bajnokságért

Három korosztályos kosárlabdacsapatunk is hazai pályán szerezheti meg a kiemelt bajnokságba jutás esélyét szeptember első felében.

Szeptember második hétvégjén a junior lányok és a kadett fiúk is hazai környezetben lépnek pályára a kiemelt bajnokság selejtezőtornáján. A lányok szeptember 9-én a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában a Bajai NKK és a Szeged KE ellen mérkőznek, míg a fiúk ugyanaznap, illetve másnap a Széchenyi Gimnázium Sportcsarnokában szerepelnek. A fiúk csoportjába a Szombathelyi SI KA „A” csapata, a Kiss Lenke Kosársuli és a MAFC „B” együttese kapott besorolást.

A kadett lányok egy héttel később, szeptember 15-16-17-én lépnek pályára a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában, ahol négy ellenféllel, a Kiss Lenke Kosársulival, a Szolnoki Sportcentrummal, a Debreceni Kosárlabda Akadémia „A” csapatával, valamint a DVTK-ÉLKSK MB együttesével mérik össze erejüket.

A junior fiúknál kell csak utaznia a PVSK-nak, Budaörsre, ahol a hazaiak mellett a MEAFC és a Lehel Kosársuli ellen lépnek pályára a párducok szeptember 16-án és 17-én.

A lányoknál és a junior fiúknál a selejtezőtornák legjobb csapatai jutnak be a kiemelt bajnokságban szereplő együttesek közé. A kadett fiúknál a lebonyolítás kétkörös, a második körben az első tornán elért helyezések alapján állítják össze a csoportokat, amelyeknek az első két helyezettje jut be a legjobbak közé.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap