Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Sülysápon vendégszerepeltek bokszolóink

A hétvégen rendezett Sülysáp Kupán a PVSK négy korosztályos öklözője vett részt Borovics Zoltán edző vezetésével. A megmérettetés országos felmérő verseny volt.

A cél az volt, hogy a kisebb korosztályok is vegyenek részt úgynevezett „éles” pontozásos versenyen, hogy szokják a ring, a küzdelem és a pontozás legkörét. ​Az edzőt, Borovics Zoltánt, az eredményekről kérdeztem:

- Négy öklözővel vettünk részt, összességében 52 bokszoló, azaz 26 pár indult. A 10 évesek korosztályában Tóth Martin pontozással kapott ki ellenfelétől, így második lett.
A 11 éveseknél Borovics Balázs 2-1-es pontozással veszített szegedi ellenfelével szemben, hasonlóan 2-1-es pontarányban győzött KSI-s ellenfelével szemben Szekeres Olivér. Ebben a három korcsoportban 3x1 percig tartanak az összecsapások. A serdülőknél, ahol Samu Ferenc Péter indult, és nyert is érdi ellenfele ellen, 3x1,5 percig tart a küzdelem. Elégedett vagyok a versenyzők hozzáállásával, és az eredményeikkel is, azért is, mert ez országos megmérettetés volt. Ráadásul Samu Ferike a "Legtechnikásabb versenyző" címet is elnyerte. Fontos, hogy az alacsonyabb korcsoportokban is megszokják a légkört, és a pontozást. A héten, csütörtökön, Kaposvárott a „Süllés Gyula Emlékverseny” lesz, ahol szintén négy öklözőnk vesz részt
- fejezte be Borovics Zoltán

Nyilas László