Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Felkészülési tornán a női junior kosarasok

Rangos nemzetközi felkészülési kosárlabdatornával kezdi meg a szezont a PVSK U18-as női kosárlabdacsapata a hétvégén Nyíregyházán.

Az együttes már három hete készül a bajnoki rajtra, és a nyírségi torna lesz az első megmérettetése a csapatnak. Debreceni Eszter vezetőedző tanítványai négy nap alatt 5 mérkőzést játszanak, a Széchenyi Kosárlabda Akadémia, a Szolnok, a BEAC, a Nyíregyháza és a Nagyvárad csapatai ellen.

- Egy teljesen új csapatot építünk, amiben sok a nagyon fiatal játékos, és hárman érkeztek Komlóról, a nemrég aláírt együttműködési megállapodás keretében. Az elmúlt időszakban sokat dolgoztak a lányok, az elvégzett munkával elégedett vagyok, ez a torna pedig azt mutatja majd meg, hogy kinek miben kell még fejlődnie, és hol tartunk a csapatépítésben. A hétvégi összecsapásokat arra szeretnénk használni, hogy javítsuk a csapategységet és a csapaton belüli hangulatot, hiszen alig két hét múlva már éles mérkőzésen kell megmutatnunk magukat. Szeptember második hétvégéjén rendezik meg ugyanis a juniorok selejtező-tornáit, amelyeken eldől, hogy mely csapatok jutnak be egyenes ágon a kiemelt bajnokságba – mondta el az elutazás előtt Debreceni Eszter, a csapat vezetőedzője.

Az U16-os csapat is megkezdi a felkészülési mérkőzések sorát a hétvégén: ők Pécsett, a Gandhi Gimnázium sportcsarnokában játszanak szombaton két mérkőzést a Zala Volán, illetve a Baja csapatai ellen. Részletes program: a Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály weboldalán.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap