Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Dr. Kovács László tájékozódási futó

Dr. Kovács László tájékozódási futó 1940-ben született Somogyszentpálon, Keszthelyen járt iskolába. Itt kezdett el sakkozni, de a gimnáziumban már inkább a fizikai sportok érdekelték.

1958-ban felvételt nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Ebben az időszakban judózott, és tagja lett a PVSK cselgáncs szakosztályának.
1966-ban került a PVSK tájékozódási futó szakosztályába, de előtte, 1963-ban már megszerezte első osztályú minősítését.
Számos csapat- és váltóbajnokságon szerzett dobogós helyezést. 1963-ban Dobogókőn megszerezte az éjjel-nappali tájékozódási verseny első helyét. Egyéniben 1976-ban a hatodik, 1979-ben az ötödik helyen zárta az Országos Bajnokságot.
Göbölös Istvánnal és Ijjász Istvánnal együtt a Pécs-Harkány Futóverseny megszületésében is szerepet vállalt, ők futották először ezt az útvonalat, és ebből az edzéstávból, illetve az ötletből nőtt ki később maga a verseny is. Még 1987-ben, 47 évesen az ezüstérmes felnőtt váltó tagja volt.
Természetes, hogy négy gyermeke is a tájfutást választotta, és az edzőjük is ő volt. Mindannyian, László, Ferenc, Ildikó és Bernadett is válogatott szintű sportolók lettek. Ők négyen összesen 36 bajnoki címmel büszkélkedhetnek.
Tíz évig a 400 ágyas klinikán belgyógyászként dolgozott, majd 1974 óta Pécs gyárvárosi körzetében háziorvosként tevékenykedett. 1996-ban, a Család Évében a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád a „Magyar Sportért” emlékéremmel tüntette ki Dr. Kovács Lászlót. 1998-ban a „Baranya megye tájfutásáért” emlékérmet is ő érdemelte ki a megye tájfutói közül. A mai napig aktívan fut, és a 15-20 km-es futások sem hiányoznak a heti edzésadagokból. A veterán (masters) korcsoportban is számos bajnoki győzelmet szerzett. Neki az egyik legkedvesebb, hogy 1995-ben Pécsett tudott győzni, de elnyerte az 50 évesek egyik különdíját is azzal, hogy háromszor egymás után bajnoki címet szerzett ebben a kategóriában. 1990-ben a Magyarországon rendezett senior VB-n 4. helyen végzett a 280 induló közül. A futás más ágaival is próbálkozott. Futott maratón távokat is, valamint a senior atlétikai Ob-én 5000 és 10000 m-en második és harmadik helyezésekkel büszkélkedhet. A mai napig aktív Kovács László családja jelentősen bővült az évek során, és megvan az esély arra, hogy 9 unokája közül is sokan a tájfutó sportot fogják választani. A PVSK vezetősége 2000-ben a „PVSK Aranygyűrű” kitüntetést adományozta Dr. Kovács Lászlónak.

Nyilas László