Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Egy arany és három ezüstérmet szereztek a PVSK tájfutói a hazai rendezésű Hungária Kupán. A pécsiek a legnagyobb létszámú hazai verseny szervezésében is kitettek magukért.

Szuromi Hanga aranyérmet, Domján Zsuzsanna, Dr. Kovács Bernadett és Antal András pedig ezüstérmet szerzett korcsoportjában a PVSK tájékozódási futói közül a hazai rendezésű Hungária Kupán. Törteli Ildikó, Várbíró Pál, Sprok Bence és Pataki Gábor éppen csak lecsúsztak a dobogóról, mind a négyen a korcsoportjuk versenyszámának negyedik helyén végeztek.

Az Orfű és Abaliget térségében a három pécsi tájfutó szakosztály közös szervezésében lebonyolított nemzetközi viadalon 51 versenyszámban csaknem 1300-an álltak rajthoz. A legnagyobb létszámú hazai tájékozódási futóversenyen egyesületünk sportolói közül csak a legfiatalabbak álltak rajthoz, illetve néhány felnőtt és idősebb versenyző, a többiek a szervezésből vették ki a részüket.

- Nagyon örülünk a szép eredményeknek, de ezúttal nem is annyira ez volt a fontos, hanem az, hogy a fiatal versenyzőink itthoni versenyen, mégis technikás terepen szerezzenek tapasztalatot. Ezt a funkcióját a legteljesebb mértékben betöltötte a verseny. Elismerés illeti a közel 40 fő, most nem versenyző sportolónkat, akik a verseny előkészítésében és színvonalas lebonyolításában vettek részt. Közülük kerültek ki a pályakitűzők, akik a visszajelzések alapján színvonalas, technikás pályákat alakítottak ki – foglalta össze Lipp József, a versenybizottság elnökhelyettese, egyúttal a PVSK Tájfutó Szakosztályának vezetője.

A nyári időpont miatt a Hungária Kupák a sport mellett a kikapcsolódásról is szólnak, ennek megfelelően a mecseki versenyen is gondoskodtak a szervezők a különböző szabadidős programlehetőségekről: kedvezményes strandbelépőkkel, a Zsolnay Negyedbe szervezett látogatással, vagy éppen – ha az ötnapos versenyen nem lett volna elég kihívás – még érdekes, speciális tájfutó viadalokkal, így mobil-tájfutással, kerekes-székeseknek szervezett különleges versennyel, vagy éppen éjszakai futammal is kedveskedtek a résztvevőknek.

- A kupa kulturális kínálatának képezte részét a Horvát Est, ahol a pélmonostori hagyományőrző kulturális egyesület adott elő magas színvonalú, zenés-táncos műsort, a több száz fős közönség legnagyobb örömére – mondta el a “Tájfutásért-Pécs” Alapítvány és az ORIJENTACIJSKI KLUB SOVA határmenti együttműködésében megvalósuló kulturális programról Lipp József.

A Hungária Kupa részletes versenyeredményeit a viadal honlapján olvashatják. Képeink a verseny Facebook-oldaláról származnak.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap