Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Kosárlabda: Hétfőn kezdjük a munkát

NB I. A-s kosárlabdacsapatunk megkezdi a nyári felkészülést, augusztus végére már a légiósok is a fedélzeten lesznek. Közben csapatunk felkészülési programja is kialakult.

A nyári pihenőt követően már csak pár nap, és Csirke Ferenc vezetésével megkezdjük a felkészülést a bajnokságra. Mivel a szezon a szokásostól eltérően most egy héttel korábban, már szeptember végén elindul, az első edzőmeccsre sem kell olyan sokat várni, hiszen szeptember 2-án már az Eszéket fogadjuk a Lauber Dezső Sportcsarnokban. És ahogyan az csapatunk edzőjétől megtudtuk, addigra már minden játékos a rendelkezésére fog állni, ugyanis augusztus 28-ig a légiósok is megérkeznek hozzánk.

- Ez nagyon jó hír, hogy ilyen hamar egyben lesz a keret, hiszen így lesz egy teljes hónapunk a közös munkára – mondta Csirke Ferenc. - Nebojsa Djukics már most hétfőn, az első edzésen itt lesz. Veljko Budimir és Marino Sarlija augusztus 24-én, a próbajátékra érkező amerikai Jabril Durhem pedig 28-án csatlakozik hozzánk.

Edzőnk azt is hozzátette, már csak azért is jól jön az egy hónapnyi közös munka, mert a szeptember végén startoló bajnokságban együttesünk más stílusban fog játszani, mint az előző évben. Jóval magasabb lesz a csapat szerkezete – csapatkapitányunk, Veljko Budimir egy sorral „hátrébb” lépve például minden bizonnyal hármas poszton fog szerepelni – ahhoz pedig, hogy az új stílus jól működjön a tétmeccsekre, sok gyakorlásra van szükség.

Közben csapatunk felkészülési programja is kialakult, e szerint szeptemberben kilenc edzőmeccset játszunk majd a bajnoki rajt előtt. A szeptember 2-ai Eszék elleni találkozónak lesz egy „visszavágója” Horvátországban, 6-án, hogy aztán szeptember 8-9-én megrendezzük a MATRO-PVSK-kupát a Kaposvár, a Szeged és a MAFC részvételével. Szeptember 12-én Kecskeméten lépünk pályára, 15-én pedig a MAFC vendégei leszünk. Egy nappal később a horvát Borovót fogadjuk, majd a bajnoki főpróbaként szeptember 21-22-én részt veszünk az Orosz László emléktornán, a Szeged, a Kaposvár és a MAFC társaságában.