Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Alvics Gyula az ökölvívó Eb-én járt

A magyar válogatott a közelmúltban az ukrajnai Harkiv-ban rendezett ökölvívó En-én szerepelt, amelyen a PVSK szakmai vezetője, Alvics Gyula is részt vett.

Tőle azt is megkérdeztem, mit tud hasznosítani a hétköznapi munkában az Eb-én szerzett tapasztaltakból:

- Sok mindent tudok átültetni, és alkalmazni a PVSK öklözők felkészítésénél. Az Európa-bajnokság egyértelmű siker volt számunkra. Harcsa Zoltán bronzérmet szerzett, és ketten pedig kvalifikálták magukat a világbajnokságra. Ugyanis, aki nyolc közé került, így Harcsán kívül a magyarok közül, Hámori Ádám és Kovács Richárd is, az ott lehet majd a németországi vb-én. Azt lehetett látni, hogy fejlődött az amatör ökölvívás, gyorsak, dinamikusak a versenyzők, és az ütések is pontosabbak. A pontozók is felkészültebbek, sok nemzet képviselői alkotják a stábot egy-egy mérkőzésen. Én úgy láttam, hogy Harcsának döntőt kellett volna játszania. Egy azeri öklöző volt az ellenfele, Zoli egy kicsit túlizgulta a meccset, 4-1-es pontozással veszített. De a bronzérem is nagy siker. Összességében fejlődik a sportág, csak sajnos, kevés az utánpótlás korú jelentkező. Szerencsére nálunk vannak tehetségek, éppen Samu Ferit viszem edzőtáborba, aki a július 17-én kezdődő romániai Serdülő Európa-bajnokságra készül. Én továbbra is a korosztályos válogatottaknál dolgozom, és a PVSK fiatalokat készítjük fel segítőimmel az augusztus elején, Sellyén megrendezendő Ormánság Kupára.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap