Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kovács Ferenc második helyen végzett

Az első három Gyulai István Emlékversenyen 30-40 ezren szurkoltak az akkori, ma már nem létező Népstadionban, a magyar atlétika nagy versenyén.

Ma is jó mezőny, nagy közönség volt a székesfehérvári viadalon, ahol sorrendben a 4. alkalommal rendezték meg ezt a versenyt, és a nagy nevek sem hiányoztak. Freier Balázstól azt is megkérdeztem, milyen érzés részt venni egy ilyen rendezvényen, úgy, hogy a saját versenyzőjének is szurkolhatott, hiszen a viadalon Kovács Ferenc is indult, és második helyet szerzett.

- Mondanom sem kell, nagy jó érzés, remek versenyzőket láttunk, és hogy Kovács Ferenc is indulhatott, külön öröm számomra. Ő a Gyulai István Memoriál keretében lebonyolított Magyar Szuperliga futamon szerepelt, 400 méteren. Második helye mellett óriási eredmény, hogy 48,70-el új egyéni csúcsot javított. Itt jegyzem meg, hogy az első helyet az országos csúcstartó Deák Nagy Marcell szerezte meg. Maximálisan elégedett vagyok, és remélem, az idei jó szereplésünket folytatjuk a hétvégén, hiszen Országos Serdülő bajnokságot rendeznek Budapesten, az Ikarusz pályán, ahol négy versenyzővel is indulunk.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap