Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Remek hangulat a kosártáborban

Küzdelem, szurkolás, játék és jókedv – ez jellemezte egyesületünk napközis kosárlabda táborát, amelyben több mint 70 gyermek vett részt.

A táborozók zöme egyesületünk felkészítő, illetve korosztályos csapataiból érkezett, de voltak néhányan, akik – kis túlzással – most ragadtak először kosárlabdát a kezükbe. A tábor napi programjában szakképzett edzők által vezetett két edzés és szabad játék szerepelt. Utóbbinak az adott tétet, hogy a táborozókat nyolc csapatba osztottuk, így egy mini házibajnokságot is tartottunk.

Szakállas Sakálok, Sivatagi Rohamkukacok, Aranykezűek, Palánktörők – néhány azokból a csapatnevekből, amelyeket maguk a gyerekek választottak ki a mini tábori bajnokságra. A helyosztókat a tábor utolsó napján játszották: a harmadik helyet a Sivatagi Rohamkukacok szerezték meg, míg a hihetetlenül izgalmas, és a lelkes szurkolásnak köszönhetően kiváló hangulatú finálét – hosszabbítást követően – a Team Önösz nyerte, megelőzve a Pécsi Sasokat.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap