Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Javában zajlik egyesületünk focitábora. Több mint 60 gyermek küzd meg egymással és a nagy meleggel a Verseny utcai sporttelepen.

Honduras, Üzbegisztán és Andorra csapata jutott be a 2006-2007-2008-as születésűek táborcsoportjában szervezett minibajnokság döntőjébe. Az 5+1-es felállásban, 5×2-es kapura játszott mérkőzéseken azok a gyerekek vesznek részt, akik a PVSK nyári focitáborába jelentkeztek.

- Ide nemcsak azok a gyerekek jöhettek, akik az egyesület utánpótláscsapataiban játszanak, hanem bárki, így szép számmal vannak olyan ifjoncok is, akik klubon kívülről, egy-egy osztálytárs, vagy barát révén kerültek be a táborba. Délelőttönként két edzést tartunk, majd a déli nagy melegben az árnyékban pihenünk egy kicsit, délután pedig mehetnek a mérkőzések. Hiába a kánikula, a csapatok óriási hévvel és nagy akarattal játszanak, hiszen a legjobbak érmet kaphatnak a tábor végén – mondta el a legnépesebb csoportot vezető Szabó Dávid.

A legkisebbeknél, a 2009-2010-es születésűeknél is hasonló a program, míg a legnagyobbaknál, a 2004-2005-ösöknél már 3-3 elleni bajnokságot és páros lábtengó versenyt is lebonyolítottak. A szakképzett edzők vezetésével tartott edzéseken és a hangulatos mérkőzéseken túl napi háromszori, bőséges étkezést kapnak a gyerekek, akik közül sokan ősszel visszatérnek majd, hogy a PVSK színeiben kezdjék meg az új futballszezont.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap