Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Megnyerte a PVSK U18-as fiú kosárlabdacsapata a szövetség által kiírt 3×3-as bajnokságot. Három csapatunkból kettő jutott a legjobb négybe.

Az U18-as korosztály számára kiírt B3×3-as bajnokság nyolcas döntőjét május elején rendezték meg Óbudán. Az már korábban eldőlt, hogy a PVSK színeiben induló három együttes közül kettő ott lesz a fináléban, így jó előjelekkel várhattuk a döntőt. A résztvevőket két négyes csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéssel döntöttek a csoporton belüli sorrendről.

A PVSK-Marketing Kft. csapata második helyezést ért el a csoportküzdelmek során, míg a PVSK együttese megnyerte saját csoportját így a két pécsi gárda vívta az egyik elődöntőt. Ezen a PVSK bizonyult jobbnak, így a PVSK-Marketing csapata végül bronzérmet szerzett (a két elődöntő vesztesei közötti bronzcsatát a versenykiírás alapján nem játszották le). A PVSK a Budapesti Honvéddal vívta a döntőt, ami igencsak izgalmas lett, hiszen csak hosszabbítás után, végül egyetlen kosárnyi különbséggel sikerült nyernünk, így a PVSK U18 fiú csapata szerezte meg az első helyet a tornán.

- 3×3-as játék gyors reakciót követel meg a játékosoktól, akiknek ugyanakkor nagyon összehangolt csapatként kell együttműködniük, így különösen büszke vagyok a bajnoki címre, amit sikerült megszereznünk. Ez a játék különleges, hiszen nagyon intenzív és gyors kosárlabdát követel meg, miközben arra is megtanít, hogy támadásból a lehető legrövidebb idő alatt váltson egy-egy csapat védekezésbe. Mivel így a játékosok reakcióidejének csökkentésében, a játékgyorsaság és kreativitás, valamint a taktikai fegyelem fejlesztésében jól használható, ezért mi az egész pályás csapat-edzéseinken is szoktuk alkalmazni, ráadásul erre a viadalra külön edzettünk is, talán ennek köszönhető ez a remek eredmény – foglalta össze Földi Sándor, a PVSK U18-as csapatának vezetőedzője.

A csapat mérkőzései az MKOSZ videóján tekinthetők meg, a döntő összecsapás 5:15:00-tól látható.

Kép forrása: mkosz.hu

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap