A legutóbbi fordulóban Pécsváradon döntetlent játszó PVSK labdarúgó csapata a tabellán jelenleg első, bajnokesélyes Szászvárt fogadja a Verseny utcában.
Azt a csapatot, amely minden bizonnyal idei megyei gólrekorddal, az elmúlt hétvégén 11-0-ra verte a hazai pályán játszó PEAC-ot, és 50 pontjával vezeti a Megye I-es tabellát. A PVSK 34 pontjával a 7. helyen áll, és a bajnokság végéig egy helyet javíthat ezen a helyezésén. Utoljára tavaly október 29-én, Szászváron a hazaiak 2-1-re nyertek. Vajon számít-e az összevetésnél, hogy a PVSK új edzőjével négy meccsből, egy döntetlen mellett, hármat megnyert, és olyan félelmetes ellenfél-e a Szászvár, mint ahogy az egyetemisták elleni játék mutatta?
A vezetőedzővel, Reith Róberttel ezekről a kérdésekről is beszélgettem:
- Láttam a meccset – kezdte mondandóját az edző – maradjunk annyiban, jó csapat a Szászvár, és nem is akarok azzal a találkozóval többet foglalkozni. A mi meccsünk valóban három esélyes. Bármi lehet az eredmény, és ezt őszintén mondom. Éppen ezért lesz jó, és küzdelmes találkozó. Azt már most látom, több labdát kell szereznünk a középpályán, persze nem feladva a biztonságos védekezést sem. Mindenesetre remélem, hogy nekünk lesz több helyzetünk, és azokat ki is használjuk! Sajnos vannak sérültjeink, Tóth Szabolcsra ebben a szezonban már nem számíthatok, Molnár Patrik és Petricsevics is maródi, de azoknak kell helytállni, akik éppen játszanak. Minket érdekes módon megfogott a gyorsan lőtt két gól Pécsváradon. Hogy ennek mi volt az oka, az hosszabb elemzést igényel. Egy biztos, mi szombaton is győzelemre törekszünk, gondolom a Szászvár is belead mindent, ezért biztatom a szurkolókat, minél többen jöjjenek, mert érdemes lesz kilátogatni a Verseny utcába.
Nyilas László
Program:
2017.05.06. 17:00 | PVSK - Szászvári SE
Férfi Labdarúgás Megye I. bajnokság, 23. forduló. Pécs, PVSK Stadion
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-