Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Liki bácsi a szigorú kalauz

Lendvai János a 20. évszázad harmincas éveiben kezdte labdarúgó pályafutását a Pécsi VSK színeiben. A korszak nagy tehetsége volt, aki még ifistaként a felnőtteknél is bemutatkozhatott.

Ebben az időszakban a labdarúgó szakosztály olimpiai válogatottat is adott a magyar nemzeti tizenegynek Bérczes András személyében. Lendvai nagy tehetség volt, hiszen egy ifjúsági mérkőzés után, 1933-ban, már a felnőtt csapatban is megmutathatta tehetségét. A következő években folytatta jó szereplését a PVSK a Dél-nyugat Kerület bajnokságában, amelynek 1931/32-ben, 1932/33-ban és 1935/36-ban is nyertese volt.

1939-ben a PVSK megnyerte a Dél-nyugat bajnokságot, és feljutott az NB B. osztályába. Természetesen a sikeres csapatnak tagja volt az akkor már mindenki által csak „Likinek” becézett Lendvai János is. 1945-ben fennállása óta először játszott NB I-es mérkőzést a Vasut csapata.

Az első meccsüket a Pestszentlőrinci AC ellen játszották a fiúk, és 4-2-re nyertek. A sikerben Lendvainak is nagy szerepe volt, hiszen már a II. félidő 1. percében gólt lőtt, ezzel vezetett 2-1-re a Vasút. A második meccsen, a Dorogon lejátszott találkozón is betalált, itt 3-1-re nyert a pécsi csapat. A kitűnő szereplés nyomán az őszi szezont a második helyen zárta csapatunk. Pályafutása során négyszer volt pécsi, és többször Dél-nyugat válogatott. Labdarúgó pályafutását 36 éves korában befejezte, és a MÁV-nál dolgozott tovább, mint vizsgáló főkalauz.

1967-1970 között az egyesület elnöke is volt. Elnökségének ideje alatt több izgalmas, és érdekes dolog történt a PVSK életében. Így például együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Dózsa vezetésével, és kapcsolatot keresett az Ércbányász sportegyesületével is. Elnöksége idején, 1969-ben, ünnepelte a PVSK megalakulásának 50. évfordulóját. Fontos kapcsolatokat épített a Vasút felső vezetőivel is, egyszer még Csanádi György, volt pécsi MÁV üzletigazgató, akkori miniszter, is fogadta, és anyagi támogatást nyújtott a mostoha körülmények között működő egyesületnek. Ebben az időszakban az ország legjobb szakosztályai között szerepelt az atlétika, a torna, a birkózó és az ökölvívó szakosztály, több Országos bajnokkal is büszkélkedhetett egyesületünk.

A PVSK vezetése 1998-ban „PVSK Aranygyűrű” kitüntetésben részesítette.

Nyilas László