Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-PANNONPOWER: Itthon a Sopron ellen

Kettős rangadó lesz szerdán a Lauber Dezső Sportcsarnokban: NB I-es csapatunk a Sopront látja vendégül este héttől, előtte pedig a PEAC-Pécs női csapat játszik a Cegléddel.

Az biztos, hogy nem a hétvégi, szegedi mérkőzésünkre emlékszünk majd vissza a legjobb szívvel a szezon végén. Az alapszakaszban elszenvedett vereség után ugyanis a középszakaszban is elég sima zakó lett a vége a Tisza-parti kiruccanásunknak. Persze, ahogyan azt Csirke Ferenc, csapatunk vezetőedzője is elmondta korábban, a középszakaszban a négy hazai mérkőzésünk megnyerése elég lehet – matematikailag elég is lenne – a play off eléréséhez, így veszve még semmi sincs. Úgy meg pláne nem, hogy most épp két hazai találkozó következik a számunkra. Persze a hétvégi, Kaposvár elleni regionális rangadó is nagyon érdekesnek ígérkezik, most mégis inkább foglalkozzunk a szerda esti, Sopron elleni bajnokival. Ránézésre talán ez még könnyebbnek is tűnik, Csirke Ferenc azonban árnyalta a képet.

– Nem hiszem, hogy ezt így ki lehetne jelenteni – mondta edzőnk. – A Sopron alapból több jó játékossal rendelkezik mint a Kaposvár, igaz a kisalföldiek csapatként talán nem voltak annyira erősek eddig, míg a kevesebb minőségi kosarassal rendelkező Kaposvárnak épp a csapategység a nagy erőssége. Mi azonban most csak a Sopronnal foglalkozunk. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de ha el akarjuk érni a céljainkat, akkor nyernünk kell itthon.

Érdemes lesz tehát kilátogatni szerda este a Lauber Dezső Sportcsarnokba.

Sőt! Nem csak este, hanem már délután is, ugyanis egy kis pécsi kosárünnep van készülőben, 16.30-tól ugyanis a PEAC-Pécs női csapat a Ceglédet látja vendégül a negyeddöntő mindent eldöntő, harmadik meccsén. Klubunk a PEAC-cal együttműködve úgy döntött, hogy a két mérkőzést egyetlen belépő megvásárlásával lehet majd megnézni. A bérletek mindkét meccsre érvényesek lesznek, és a 15.30-as kapunyitás után a felnőttek 1000 míg a diákok és nyugdíjasok 700 forintért juthatnak hozzá a két meccsre érvényes jegyhez.

Program:

2017.04.12. szerda, 19:00 | PVSK-PANNONPOWER - Soproni KC
Férfi Kosárlabda NB I. középház - középszakasz, 4. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ eredmény és statisztika:

Link: www.pvsk.hu
Link: www.facebook.com/PVSKPanthers

Friss eredmények, képek és videók a helyszínről..

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap