Ebben az évben az Ünnepi Közgyűlésnek külön rangot adott, az Egyesület fennállásának 95. évfordulója, amely, a fehér asztal melletti meghitt beszélgetéseknek, elemzéseknek is nagyobb nyomatékot adott. A PVSK nem egyszerűen egy egyesület a sok közül, hanem fogalom, az elmúlt évszázad viharos sportéletének, olykor ellentmondásokkal teli történelmének lenyomata is, ahol a szakosztályok, és szakosztályi tagok közötti szellemi kohéziót, a múlt, jelen és jövendő együttes jelenléte biztosítja.

A jubileumi alkalomra több kiadvány is elkészült, így például Pucz Péter újságíró, és Szalánczi Krisztián történész az elmúlt kilencvenöt évben a sajtóban megjelent eredeti cikkeket, dokumentumokat gyűjtötte egy csokorba, a „Mindörökké Vasút” című könyvben. A kiadvány a maga nemében egyedülálló, és egyelőre az első 50 évet, 1969-ig öleli fel az egyesület történetét, de már készül a folytatás. A sok érdekes újságcikket tartalmazó könyv maga a történelem, kiderül belőle, hogy a vérzivataros időkben még volt becsület a sportban, sokszor találkozott az újságírói tisztesség a sportolói nyíltsággal, őszinteséggel. Megtudhatjuk továbbá, hogy akkor a sportolók magáért a sportért dolgoztak nap, mint nap, hiszen nem volt még a mai sportvilágot átszövő, sokszor tisztességtelen érdekek mentén működő úgynevezett profizmus, vagyis még nem mérgezte meg a versengést a PÉNZ. Legtöbben dolgoztak, és munka után mentek edzésre, versenyekre. Rövidesen egy átfogó, történeteket, beszélgetéseket tartalmazó könyv is megjelenik az elmúlt időszakról.

Elsőként Czerpán István Ügyvezető Elnök köszöntötte a jelenlevőket, majd az elmúlt öt évben elhunyt sportolókra emlékeztek a jelenlévők. Vida János Társadalmi Elnök következett a felszólalók sorában, aki beszédében egyebek mellett a következőket mondta: ”Már ezért sem lehet öncélú múltunk emlékeinek, kimagasló eredményeinek, tanulságos pillanatainak megőrzése, de különlegesen fontos mindazon elődeink nevének, tetteiknek, eredményeiknek bemutatása, akik mindig újabbra, jobbra, többre törekedtek. Ők tették lehetővé, hogy még ma is – ugyan kicsit döcögve, a régi síneken kattogva – él és működik az Egyesület, újabb és újabb sikerek és tanulságok keletkeznek, és nem utolsó sorban új, példamutató egyéniségek születnek."

Ezt követően Páva Zsolt, Pécs város polgármestere köszöntötte a jelenlevőket.

Végezetül átadták a PVSK Örökös Tiszteletbeli Tagja kitüntetéseket, az idén hatan részesülhettek a megtisztelő díjban, nevezetesen: id. Dr. Mintál Tibor, De Blasio Antonio, Leikauf Tibor, Kisgéczi László, Debreceni Eszter, Dr. Teszler Sándor.

Az est fénypontja az idén is a „PVSK Aranygyűrű” kitüntetés átadása volt, annak, aki hosszú évek alatt sokat tett sportágáért, öregbítve ezzel szakosztálya, és a PVSK hírnevét. 2014-ben ezt a kitüntetést Horváth László labdarúgó, későbbi labdarúgó edző kapta.

A rendezvény a vacsora melletti baráti beszélgetéssel folytatódott.

Az "Aranygyűrűs":
---
Horváth László a Zala megyei Kiskanizsán született 1928.11.08-án, itt kezdte labdarúgó pályafutását. Már 13 évesen tagja lett, Kanizsa válogatottjának. Még 15 éves sem volt, már a Kanizsai Vasút csapatának tagja. 17 éves korában szerepelhetett Dél-Nyugat válogatottjában. A Kanizsán eltöltött öt év alatt csak két meccset hagyott ki sérülés miatt. Tehetségére hamar felfigyelt az MTK, és a sikeres érettségi vizsga után Budapestre került. Két évig volt biztos csapattag az MTK-ban, csaknem egyedüli jelölt volt az akkor formálódó „Aranycsapat” balszélső posztjára. Hogy mégsem lett válogatott, az a sérüléseknek volt köszönhető. 1948-ban bajnoki meccset játszott Csepelen, ahol súlyos sérülést szenvedett. A következő évben térdműtéten esett át, ezért három hónapot ki kellett hagynia. Felépülése után neve ismét szóba került a válogatottnál. Az akkori „Népsport” azt írta: ”A formálódó válogatottnak egyetlen biztos pontja van a csatár poszton, Horváth László az MTK-ból”

Az osztrákok ellen készült a csapat, amikor ismét megsérült, és megint odalett a válogatottság. Egyszer, a lengyelek ellen, 1948-ban szerepelt az akkor nagyon erős „B” válogatottban, amelyen 8-2-re nyertek a magyarok, Horváth László két gólt lőtt. Az MTK-tól Kanizsára, majd 1950-ben Pécs-re került, a Pécsi Lokomotívhoz.

1951-ben a csapat felkerült az NB I-be, majd a következő évben sajnos kiesett. 1953-ban ismét megnyerte a bajnokságot a Lokomotív, de az osztályozón, amelyet a Diósgyőr nyert meg, elbukott.

1955-ben a Pécsi Dózsa NB I-es jogot kapott, ő is a Dózsához került.

1961-es visszatérése után, hét évig játszott a PVSK-ban, majd 23 évig volt edző ugyanitt, ahol, megjárva különböző korosztályokat, és az első csapatot is, 1988-ig volt tréner. Pályafutását, szinte az egész életét a „Vasút-hoz” való kötődés határozta meg, az már csak „hab a tortán”, hogy ma is a Pécs-Budapest sínpár közelében, a Páfrány utcában lakik. 63 éve él boldog házasságban, egy fiú és egy leány unokája van, a fiú jelenleg a Szentlőrinc labdarúgója.

Az Aranygyűrű kitüntetésről a következőt mondta:„Csodálatos éveket töltöttem a PVSK-ban, köszönöm mindenkinek, akik ezt lehetővé tettek. Továbbá köszönöm mindazoknak, akik az Aranygyűrű kitüntetésnél rám gondoltak. Nagyon nehezen tudom elmondani szavakkal mit jelent számomra ez az elismerés, olyan, mintha a Nobel díjat kaptam volna meg. Köszönöm.”

Mi is köszönjük, Laci bácsi!!

Nyilas László