Nemhogy az utóbbi negyedszázad olimpiai ciklusú politikai viharait, de a rendszerváltás igazi felfordulásának lécét is simán vitte Czerpán István. Sportos hasonlatoknak a későbbiekben sem híján kijelenthetjük, a PVSK ügyvezető elnöke nemcsak sportdiplomáciában, de klubmenedzselésben is biztosan ott van a szeren.

1989. március 27-én még biztosan vörös csillagos címeres pecsétet nyomtak a PVSK egyesületének új alapszabályának hivatalos beadványára, amelyben az akkor épp 70. szülinapját ünneplő klub előző délután megválasztott elnökét, Czerpán Istvánt iktatták be hivatalába.
Az azóta jócskán kibővült, megszépült, de a mai napig a Verseny utca közepének számító irodájában (egy „takarékos” megjegyzéssel tudatva, hogy viszont még mindig ugyanabban a forgószékben...) a történelmi távú elnökség szerencsés vagy kevésbé sikeres fordulatain elmerengve Czerpán István legelőször is azzal „büszkélkedik”, hogy azon vörös csillagos idők ellenére az övé már egy valóban demokratikus választás volt. „Még az akkori atyaúristen MÁV-vezér is csak annyit üzent, hogy tőle bárki lehet a klubelnökünk, egy kérése lenne, hogy Vasutas-kötődésű legyen az illető", avat be a rezsim politikai lobbijának 89-es lazulásába az elnök, aki már a Tájékozódási Futó Szakosztály éppen betöltött vezetői tisztével kapásból teljesítette e feltételt.

Hogy gyorsan letudjuk a jubileumi visszatekintők kötelező fordulatait, Czerpán István röviden vázolja a szakosztályok számának, létszámának alakulását - előbbi nyolcról tizenkettőre, utóbbi 350-ről bő ezerre emelkedett; egyik első sikereként nyugtázva egyben, hogy bár a kilencvenes évek legelejének anyagi „reformja” csaknem kikényszerítette a búcsút pár szakosztálytól, végül karakánul kiállva értük sikerült mindenkit megmenteni. Pénzről, támogatásról, pláne központiról beszélve persze negyedszázados távlatokban is a fogyás, az állandó hiánygazdálkodás a legtalálóbb jelzője, a klub nevének betűszavában a „V” is egyre inkább csak „Vasutaskát” ér a szép lassan a régi ötödére szűkülő MÁV-támogatás okán. És lám, mégis ezek az esztendők hozták meg az egyesület, mi több, a város történetének első bajnoki aranyát egy labdajátékban (’92, női kosár, még PVSK-Co-Orderként, Vertetics Istvánnal - és Horváth Jucival... -, a négy között a Tungsramot és a Diósgyőrt a parkettába döngölve, ki ne emlékezne a telt házas pécsi sportcsarnok izzó hangulatára...), igazolva, hogy akkor és azóta sem minden a pénz a sportpályákon.

Jöttek aztán a sorban újabb aranyak, további érmek, egyéni és csapatsportágakban hazai és nemzetközi sikerek garmadával, benne Vasutas-atléták olimpiai színre lépéseivel – nem e hasábok, de a különben szépen meg is íródott annalesek dukálnak a dicső összegzéshez. És persze nem feledhetjük a klasszikus „mi is a hosszú talpon maradás, mi több folyamatos fejlődés titka?” kérdést. Czerpán István kapásból, de csöppet sem patetikusnak hangzóan vágja rá, hogy „türelem és alázat, munkaés feladat-orientáltság; a mindig is elsődleges célunknak tekintett közösségépítés. A PVSK túlzás nélkül egy igazi nagy család, ahol rengetegen képesek és készek áldozatokat hozni a közös sikerért. Ahol bárki máshoz hasonlóan naponta ütközünk gondokba, nehézségekbe, de ahol sosem panaszkodunk vagy hátrálunk meg, hanem mindig a megoldást, ha lehet új megoldásokat, a kivezető utat keressük. Nem túlzás, ha azt mondom, a PVSK szinte egész történetének, de az én huszonöt esztendőm ilyen eredményes túlélésének biztosan a legfontosabb kulcsa volt a folyamatos előremenekülés".

---
Czerpán István a Zala megyei Borsfa településen született, 1957. január 21-én. A középiskolai bizonyítványát már Pécsett, a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskolában szerezte meg, még 1975- ben. A Testnevelési Egyetem sportszervező szakán 1991-ben vehette át a diplomáját. Versenyzőként atléta, illetve tájékozódási futó volt. A PVSK ügyvezető elnöki posztját 1989. április 11-től kezdve tölti be. Oktatóként tevékenykedett a PTE Testnevelési- és Sporttudományi Intézetében. Munkáját a belügyminiszter, és a város is kitüntetéssel ismerte el.