Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

PVSK-PANNONPOWER: TV-s meccsre érkezik a Szolnok

A múlt heti vereség után most sem lesz könnyű dolga csapatunknak, hiszen az egyre jobb formába lendülő Szolnoki Olaj KK érkezik hozzánk szombaton délután, a találkozót a televízió is közvetíti.

Valószínűleg erre szokás azt mondani, hogy emberes feladat. Merthogy NB I-es csapatunk vendége szombaton 16:30-tól az a Szolnoki Olaj lesz, amely a bukdácsolós őszt követően az utóbbi hetekben egyre jobb formát mutat. Hogy ellenfelünk kerete jóval erősebb a miénknél, az nem is kérdés, persze Budimirék a bajnokság során azért párszor már felborították a papírformát. Az mindenesetre biztos, hogy ezúttal talán minden eddiginél nehezebb lesz ezt kivitelezni.

A Vasas elleni vereségünk igaz, hogy fájó volt, de Supola hiányában, és azzal, hogy Budimir is alig tudott edzeni a találkozó előtt talán könnyebb rajta túllendülnünk. Most pedig, a Szolnok ellen úgy néz ki, hogy Csirke Ferenc minden játékosára számíthat majd a meccsen. Szükség is lesz mindenkire, és szükség lesz arra a csapategységre is, ami eddig jellemezte kedvenceinket az elmúlt 13 forduló során. E mellett pedig nagyon nagy szükség lesz szurkolóink biztatására is! Éppen azért, hogy a várható nagy érdeklődés ne okozzon semmiféle fennakadást, már két órával a meccs előtt, azaz 14:30-kor kinyitnak a Lauber Dezső Sportcsarnok kapui, a belépőket már ekkortól meg lehet vásárolni.

Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti, így nagyon jó lenne az egész ország nyilvánossága előtt megmutatnunk, hogy a PVSK senki ellen sem esélytelen!

Program:

2017.01.21. 14:00 | PVSK-PANNONPOWER - Szolnoki Olaj KK, U20
Férfi Kosárlabda NB I. U20, 14. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

2017.01.21. 16:30 | PVSK-PANNONPOWER - Szolnoki Olaj KK
Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 14. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ eredmény és statisztika:

Link: www.pvsk.hu
Link: www.facebook.com/PVSKPanthers

Friss eredmények, képek és videók a helyszínről...