Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

OSC után, UVSE előtt a PVSK Mecsek Füszért

Az OSC ellen megmutatta a csapat, hogy van tartása. Bár kikaptunk a több válogatott játékost felvonultató budapesti csapattól, nincs szégyenkezni valónk. A szombati játékunk alapján kötelező győzelem kell, hogy legyen az UVSE elleni, számunkra (a végelszámolásnál) létfontosságú mérkőzés.

Bereczki Miklós edzőt kérdeztük az OSC mérkőzés után és az UVSE mérkőzés elött kedden:

Az első negyed nem tetszett. Túlságosan megijedtünk az OSC-től, nagyon tiszteltük Őket. A bajnokságban ez volt az első ilyen nehéz mérkőzésünk, amikor egy jóval erősebb és a mezőnyből kiemelkedő csapat ellen kellett játszanunk. A további negyedekben meg voltam elégedve a teljesítményükkel. Dicséretes, hogy 0-4-es eredmény után nem estünk össze, küzdöttünk, hajtottunk és tartása volt a csapatnak. Mentálisan és erőnlétileg is végig felvettük a versenyt az OSC válogatott játékosaival. Ha hiányosságokról kell beszélnem, az a 14 kapott gól, illetve, hogy több találatot lefordulásokból kaptunk, ami inkább a figyelmetlenségünknek volt köszönhető, minta az ellenfél fizikai fölényének. Összességében ürülők, hogy méltó ellenfelei voltunk az éremesélyes OSC-nek.

Az UVSE csapatánál nemrég edzőváltás volt, talán ennek is köszönhető a BVSC elleni győzelmük (BVSC - UVSE 3-5). Nehéz háromesélyes mérkőzésre számítok, aminek még nagyobb a tétje a BVSC elleni győzelmük után. Én bízom a fiúkban, ha fegyelmezetten és elszántan játszunk, akkor megszerezzük a három pontot és végre hazai közönség előtt is győzni tudunk.

PVSK Mecsek Füszért - UVSE
2014.11.25. 19:00 óra | E-On Férfi Vízilabda OB I. bajnokság, 9. forduló
Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda
Belépés jegyvásárlással
Felnőtt 600- Ft ill. nyugdíjas, diák: 300- Ft

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap