Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kínából jelentjük

Ezekben a napokban a Pécsi VSK-PANNONPOWER a kínai Kantonban is képviselteti magát: ott zajlik ugyanis a 3x3-as kosárlabda-világbajnokság.

Egy győzelem és egy vereség, ez a férfi válogatott eddigi mérlege. A magyar csapat, amelynek szövetségi kapitánya a PVSK vezetőedzője, Csirke Ferenc, s ott van a keretben Bíró Olivér is, előbb kikapott a spanyoloktól (16-12-re), majd legyőzte a lengyeleket (14-13-ra).

- Nagy győzelmet arattunk a lengyelek ellen – nyilatkozta Csirke Ferenc. – A spanyolok ellen az elején sokat hibáztunk védekezésben, s utána már csak futottunk az eredmény után. A lengyelek ellen tanultunk a hibáinkból, s egy izgalmas találkozón végül győzni tudtunk.

Ha már sikerült elérnünk, arra is rákérdeztünk edzőnknél, hogy milyenek a körülmények, s hogyan érzik magukat a nyolcmilliós városban.

- Egy negyvennyolc emeletes szállodában lakunk, a huszonkettediken, ha körülnézek, legalább ötven ilyen, vagy még ennél is magasabb házat látok. Ez most külön vicces, hiszen a pécsi Magasháztól épen most búcsúzunk el. S hogy milyen Kanton? Hát, itt nem vagyunk városi gyerekek: a méretek egészen elképesztők, lenézek az útra, és millió autó száguld megállás nélkül. Volt már egy kis városnézésünk, olyan környéken is, ahol ha nincs velünk Ivosev, lehet, hogy nem merek bemenni. Nagyon meleg van, elképesztően magas a páratartalom, szóval ezzel is meg kell küzdeni. Összességében nagy élmény itt lenni, ráadásul most már azt is elmondhatjuk, hogy van egy világbajnoki győzelmünk – amely számot persze növelni szeretnénk. Ha a hátralévő két meccsünket megnyerjük, akkor továbbjutunk, ha csak az egyiket, akkor szükség lesz szerencsés körbeverésre is.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap