Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-PANNONPOWER: Továbbra is a nyolc a cél

Szombaton, a Szolnok elleni mérkőzéssel megkezdjük a 2016/17-es bajnokságot – vezetőedzőnkkel, Csirke Ferenccel az esélyekről, elvárásokról beszélgettünk.

Sok felkészülési meccset játszottunk az elmúlt másfél hónapban, győztünk is, veszítettünk is, de az igazi komoly megmérettetések most hétvégén indulnak el. Mindazonáltal a mérkőzéseink mégis szolgáltak tanulsággal: az például kiderült, hogy centerünk, Ismet Sejfic kifejezetten ponterős kosaras, s az is, hogy Chris Smith-nek vannak jó meccsei, de el is tud tűnni egészen.

- Az igazi összkép azonban csak a bajnokik után áll össze – mondta ennek kapcsán Csirke Ferenc. – Három új játékosunk, Sejfic, Smith és Supola Zoltán beilleszkedett, érik és ismerik a rendszerünket, de persze majd akkor derül ki minden, amikor túl leszünk az első néhány fordulón. Rajtuk kívül gyakorlatilag Halász Ákost is újra be kellett építenünk, hiszen az előző szezont szinte teljes mértékben kihagyta.

Az elvárásokra is rákérdeztünk vezetőedzőnknél – különösen annak fényében, hogy bizony a legtöbb riválisunk kifejezetten jól erősített.
- Azt nehéz biztosan megmondani, hogy ki hányadik helyen végez majd, de az például eléggé egyértelmű, hogy a Falco erősödött – s ők legutóbb nem jutottak a nyolcba. Magyarul, ha most bejutnak, akkor onnan valakit kiszorítanak. Nekünk az a célunk, hogy semmiképpen se mi legyünk azok. A cél tehát a nyolcba jutás, de jó lenne végre úgy odajutni, hogy ne kelljen az utolsó fordulóig izgulni emiatt.

Az első körben a Szolnokkal csapunk össze idegenben, majd hosszabb szünet következik (a 3x3-as válogatott kínai szereplése miatt), október 21-én pedig a Kaposvárt fogadjuk.
– Az mondjuk pont jó, hogy a somogyiakkal viszonylag korán játszunk, de nagyjából ennyiben ki is merült a sorsolásunk pozitívumainak felsorolása – árulta el Csirke Ferenc. – A folytatásban ugyanis egy sor olyan riválissal játszunk idehaza, akik még nem álltak annyira össze, s így idegenben is lenne ellenük esélyünk. Minden így alakult, megpróbáljuk ebből kihozni a maximumot.

Program:

2016.10.08. 15:30 | Szolnoki Olaj - PVSK-PANNONPOWER, U20
Férfi Kosárlabda NB I. U20, 1. forduló. Szolnok

2016.10.08. 18:00 | Szolnoki Olaj - PVSK-PANNONPOWER
Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 1. forduló. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok

ÉLŐ eredmény és statisztika:

Link: www.pvsk.hu
Link: www.facebook.com/PVSKPanthers

Friss eredmények, képek és videók a helyszínről...

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap