Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Jó buli volt a 66. Vasutas Nap

Immáron 66. alkalommal sok ezren ünnepelték a hagyományos Vasutas Napot a PVSK pályán.

Mint annyi más területe életünknek, ez is átalakult az évek során. Bár a MÁV már régen nem az, ami azelőtt volt, az Ünnep azonban Ünnep marad, talán az idők végezetéig. Mert kellenek a hétköznapokat feledtető, önmagunkat díszbe öltöztető rendezvények, ahol egy pohár sör mellett mesélhetünk régi történeteket, a régi szép időkről.

A Vasúti Dolgozók Napja már 66 éve van ugyan, de ilyen nagyszabású, karneváli hangulatú, csak 1986-óta. Tudnunk kell, hogy ez a típusú Vasutas Nap-i ünnepség Pécsről indult el, és terjedt el az egész országban. Dr. Nemes Krisztinának, a Pécsi Vasutas Művelődési Ház munkatársának, e rendezvény egyik szervezőjének bokros teendői mellett arra is volt ideje, hogy néhány szót váltson velem:

– A mai napon mintegy 2000 ember van itt, nagyon sok család, és rengeteg gyerek. A PVSK összes Verseny utcai helyszíne a résztvevőké, hiszen ennyi ember máshol aligha tudna kulturáltan szórakozni. Van főzőverseny, amelyen 21 csapat vesz részt, és melynek alapanyagát mi biztosítjuk, (én magam is láttam egy 1000! /ezer/ literes üstöt, a szerkesztő, Ny. L.) melynek eredményét a résztvevők is megkóstolhatják, rajzverseny a gyerekeknek, sakkverseny és különböző kulturális programok. Fellép Vermes Tímea operett slágerekkel, a Fordan Tánc Klub akrobatikus táncosai, van bűvész-show, tűzoltó bemutató, különböző gyermekjátékok, a sztárvendég pedig Kocsis Tibor énekes lesz. Na és itt van a kispályás foci, ahol 10 férfi, és két női csapat vesz részt. A nyertesek kupát kapnak. Egyébként a Vasutas Művelődési Ház sok foglalkozást, és tanfolyamot szervez, nyugdíjasoknak, és gyerekeknek is. Rendszeresen van bábszínház előadás, és nyelv, valamint számítógépes tanfolyam is. Várjuk az érdeklődőket a Pécs, Váradi utca 7-be.

Az eseményt az Önkormányzat részéről Dr. Lovász István, Pécs főjegyzője nyitotta meg, de a MÁV budapesti vezetőségéből is sokan ellátogattak a rendezvényre, volt tehát bőven dolga Orbán Zsoltnak, a MÁV Pécsi Területi Igazgatójának, aki a szervezési feladatok mellett, a házigazda szerepét is felvállalta.

Szentgyörgyváry Péter a Vasutas Művelődési Ház igazgatója hozzáfűzte: – Idén is kitett magáért a rendező csapat, a Művelődési Ház munkatársai, és segítő partnerei. Meg kell köszönnöm a PVSK-nak, személy szerint Czerpán István Elnök úrnak, hogy évek óta rendelkezésünkre bocsátja a PVSK Verseny utcai létesítményét. Amíg vasút lesz, addig Vasutas Nap is lesz.

Az eseményt a hagyományos esti bállal ért véget.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe