Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Az U12-es leány csapatunk is bekerült a bajnokság felsőházába, így részt vehetett, a Miskolcon rendezett jamboreen, ahol 16 csapat volt. Erről is beszélgettem Meszler Balázs edzővel.

Mióta dolgozol ezzel a csapattal?

Én 2014 óta dolgozom velük, ez egy tiszta 2004-es korosztály. Nagyon jó társaság, jó edzésmunkával, hozzáállással, tele jó adottságú gyerekkel.

Milyen kiemelkedő eredmények voltak az elmúlt szezonban?

Ahogy az előző évben, úgy idén is az Országos Jamboree felsőházába jutottunk, ehhez a Szekszárdot, és a Fehérvárt kellett legyőznünk. Egy héttel a Jamborre előtt Sopronban egy igen erős tornán vehettünk részt, ahol a Sopron, Vasas és a Nagykanizsa ellen értünk el szép sikereket. Év közben pedig nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk a másik városi csapattal, akik szintén jó erőt képviselnek. Elégedett vagyok az idei évvel, mert a kitűzött sportszakmai céloknak maximálisan eleget tettünk, valamint, ahogy egy évvel ezelőtt, úgy most is is az élvonalba tartozunk csapat és egyéni szinten is.

Hova szeretnél eljutni a csapatoddal, mik a célkitűzések?

Maradok a csapattal, eggyel feljebb lépünk, az U13-as, azaz a Tini korcsoportba. Az eddigi munkát folytatjuk majd, az életkori sajátosságoknak megfelelően. Nem rohanunk előre, nem képzünk posztra, nem mondjuk meg a gyereknek, hogy neked ez a feladatod, vagy te a palánk alá állj mert magas vagy, te kicsi vagy ezért te hozd fel a labdát. Szó sincs ilyenről. Általános képzés folyik, aztán majd idővel elválik, hogy a sok jó képességű gyerek közül, ki milyen területen lesz eredményesebb. Ez néha lehet, egy-egy győzelem rovására megy, de aki hosszútávon gondolkozik és nem az aktuális sikerekben, az megérti ezt. A számszerű eredmény szempontjából, már ha ezt meg lehet határozni így a nyár végén, akkor a legjobb nyolcba kerülés lesz a cél.

Látod a fejlődést a játékosoknál?

Határozottan mondhatom, igen! Pont ott tartunk, ahol szeretném, amit eddig technikailag elsajátítottunk, arra folyamatosan ráerősítünk. Az én szerintem elvárható taktikai alapelveket folyamatosan mélyítjük, építjük. Szerencsére ezzel nagyon jól haladunk, mert jó sportági gondolkodásuk van a gyerekeknek. Teret is kapnak tőlem az önálló gondolkodásra, néha például nagyon meglepő dolgokat tudnak csinálni, amire napokig úgy gondolok vissza, hogy ezt most tényleg 11-12 éves gyerekek csináltál meg? Jövőre leginkább a fizikai képességek terén szeretnék előrébb lépni. Mondjuk a kiválasztásnak is köszönhető, hogy nincsenek a csapatban a koruknál előrébb járó, akcelerált gyerekek, de mindenképp gyorsulnunk kell, robbanékonyabbnak kell lennünk, keményebben kell ütköznünk. Ha már ilyen jól összejöttünk, megkérdezem mi a véleményed az

Országos döntőn alkalmazott módszerről, a vegyes csapatokról?

Hogy stílszerű legyek, vegyesek az érzéseim. A lányok is vegyes érzelmekkel jöttek haza. Azt mondták, a pályán kívül jól érezték magukat, de a pályán belül már kevésbé. Eléggé 1:1 háború zajlott a meccseken, ez a társaság pedig nem ilyen. Ők szeretnek gondolkodni is! Persze egyénileg is imádnak brillírozni, de azt gondolom a kötetlen, kreatív csapatjáték is nagy előny, pláne ilyen korban, főleg ha a Magyarországon dolgozó külföldi edzőknek pont a kreativitás hiánya a legnagyobb problémájuk. A döntő, nem döntő, jamboree kérdést majd az idő talán megoldja.

Mi a program?

Most kezdődött a nyári szünet, lesznek táborok, majd kezdődik a felkészülés. Kezdődik az Orfűi tábor, majd ahogy az időm engedi és pár napot itthon leszek a szünetben, akkor tartok fakultatív foglalkozásokat is. Kapnak a lányok nyárra tartáskorrekció programot, amit be is gyakoroltunk, de azért video anyagot is jár mellé. Szabadidejükben pedig élvezzék a nyarat! Élvezzék, hogy gyerekek! Augusztus 4-én kezdjük a felkészülést, illetve haladunk tovább a két éve megkezdett programunkban.

Meszler Balázs 1986.06.17-én Pécsett született. Kosárlabdázott a PVSK-ban, és a TÁSI-ban is. Szakedző, a diplomáját a Testnevelési Főiskolán szerezte. Jelenleg a PTE-PTK Sporttudományi és Testnevelési Intézetének főállású oktatója. Jövőre is a 2004-es lánycsapattal dolgozik majd, akik a Tini és a Serdülő korosztályban fognak versenyezni. Egyébként az U15-ös leány kosárlabda korosztályos válogatott mellett is dolgozik, edzőként.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap