Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Végig volt esélyünk

Az első negyed után azt gondoltuk, nem lesz miért izgulni – és nem is tévedhettünk volna nagyobbat!

PVSK-PANNONPOWER - Szolnoki Olaj 66-72 (8-28, 22-15, 26-11, 10-18)
Férfi Kosárlabda NB I. Rájátszás, 2. mérkőzés. Pécs, Lauber D. Sportcsarnok 1800 néző
Vezette: Benczur, Söjtöry, Minár.

Úgy indult a Szolnok elleni hazai rájátszás-meccsünk, mint egy rémálom: a vendégek szépen, sorban dobálták a kosarakat, a mieink meg nézték közelről, védekezést csak immel-ámmal bemutatva. A támadásunk is akadozott, s akkor még nagyon visszafogottan fogalmaztunk: gyakorlatilag se kintről, se bentről nem sikerült betalálnunk. Úgyhogy az első negyed lefújásakor igazából már csak azon gondolkodtunk, mennyi lesz közte a végén. Harminc? Negyven? Aztán elindult a második negyed, és kiderült, totális tévúton járunk: Csirke Ferenc tanítványai ugyanis úgy gondolták, nem ment még el ez a meccs, mínusz húszról is fel lehet állni. Úgyhogy nekiveselkedtek. Előbb mínusz tizenöt lett. Aztán mínusz tíz. És nagyjából ez volt az a pillanat, amikor megláttuk a fényt az alagút végén – ugyan Vojvoda Dávid még bevágott egy hármast a lefújás pillanatában, de szó nem volt arról, hogy már csak formalitás lenne a második félidő.

Hát, nagyon nem volt az. A nagyszünet után ugyanis tudtak még energiát előrángatni valahonnan a srácok, s így egyre jobban megközelítették a vendégeket – sőt, a negyed második felében a fordítás is összejött! Az utolsó játékrész kétpontos pécsi előnnyel indult, és jött egy olyan tíz perc, amelyben tényleg bármi előfordulhatott. Az is, hogy mi nyerünk, de az is, hogy a Szolnok. Két perccel a vége előtt 66-64-re mentek a vendégek, magyarul még ekkor is nyitott volt a meccs. Az utolsó pillanatokból aztán a Szolnok jött ki jobban, s nagy csatában végül öt ponttal győztek ellenünk.
 
A három győzelemig tartó párharcban a Szolnok 2-0-ra vezet, a következő mérkőzést kedden játszák a csapatok, ezúttal Szolnokon.

Csirke Ferenc: - Nagyon büszke vagyok a csapatomra! Újra bebizonyítottuk, hogy mekkora tartás van a játékosokban és nagyot tudnak küzdeni. Pici szerencse kellett volna ahhoz, hogy másképp alakuljon a mérkőzés. Ha szakmailag nézem, akkor el kell mondani, hogy nagyon sokat hibáztunk. Az első negyed pontszegénysége megbosszulta magát, de utána mindenki hatalmasat küzdött egy Európa Kupa résztvevő csapat, a Szolnok ellen. Köszönjük a szurkolóknak, akik ma is fantasztikusak voltak. Nem adjuk fel, ameddig a rájátszás számunkra tart addig küzdünk tovább!

Következő mérkőzés:

2016.05.10. 18:00 | Szolnoki Olaj - PVSK-PANNONPOWER
Férfi Kosárlabda NB I. Rájátszás, 3. mérkőzés. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok