Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Tényleg csak egy maradhat!

Szerdán minden eldől: amelyik csapat nyeri a PVSK-PANNONPOWER - Kecskemét mérkőzést, az megy a rájátszásba – itt az idő, hogy sörrel és virslivel kiszurkoljuk a pécsi győzelmet!

Mivel csapatunk ebben az idényben már egy sor kulcsfontosságú mérkőzést játszott, elfogytak a jelzőink – fogalmazzunk tehát úgy, hogy ami eddig volt, az szép és jó, de ezen a szerda esti találkozón teljesíthetjük be a nagy álmunkat, a rájátszásba jutást. Ehhez nem kell mást tennünk, csak legyőzni a Kecskemétet. Apró probléma, hogy ők ugyanebben a helyzetben vannak, azaz ha ők nyernek, akkor ők készülhetnek a play-offra.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy mi a tét, nekünk is, nekik is, tehát hogy tényleg csak egy maradhat – mondta ennek kapcsán vezetőedzőnk, Csirke Ferenc. – Önmagában már az is örömteli, hogy idáig eljutottunk: nem tudom, hányan bíztak ebben őszintén akkor, amikor mondjuk három győzelem hátrányban voltunk a nyolcadik helytől. Szóval már annak is örülni kell, hogy ez megvan, hogy ki-ki meccset játszunk, de a koronát azért az tenné fel a teljesítményünkre, ha nyerni tudnánk a kecskemétiek ellen. Becsülettel felkészültünk belőlük, tudjuk, mik az erősségeik, mik a gyengéik, úgyhogy nagy izgalommal várjuk mi is a meccset. És valószínűleg így vannak ezzel a szurkolók is – remélem, nagyon sokan kijönnek majd szerda este, amely bár munkanap lesz, én abban bízom, hogy este nyolcra egy nagy ünneppé változik.

A vezetőség mindenesetre készül: amellett, hogy ezúttal is ketten jöhetnek be egy belépővel, illetve bérlettel, az első ötszáz szurkoló a Pécsi Sörfőzde jóvoltából a csapat vendége egy pohár Pécsi Sörre vagy egy pohár Radlerre, valamint a Novro Húspiac támogatásának köszönhetően egy adag virslire is.

Program:

2016.04.27. 18:00 | PVSK-PANNONPOWER - KTE
Férfi Kosárlabda NB I. középház - középszakasz, 9. forduló. Pécs, Lauber D. Sportcsarnok

ÉLŐ eredmény és statisztika:

Link: www.pvsk.hu
Link: www.facebook.com/PVSKPanthers

Friss eredmények, képek és videók a helyszínről...

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap