Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-PANNONPOWER: Ma nagyot kell dobni

Szerda este a Lauber Dezső Sportcsarnokban egy olyan meccset játszunk a Kecskeméttel, amely nagyon sok mindenről dönt. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.

A Kecskeméttel vívjuk az utolsó hazai alapszakasz-meccsünket – és szerda este nyolc körül, a lefújás után már sokkal okosabbak leszünk, mint most. Az alföldi gárdával ugyanis harcban vagyunk a középszakasz középházáért, így ha sikerülne legyűrni a vendégeket, akkor nagy lépést tennénk a tizedik hely megtartásáért. Ez persze nem lesz könnyű: a Kecskemét ugyanis jó erőkből áll, erős légiósokkal, megbízható magyarokkal – a kulcskérdés az lesz, hogy sikerül-e visszafogni a lendületes játékukat. Fontos megemlíteni, hogy ez ebben az idényben már egyszer sikerült, hiszen idegenben elkaptuk őket – nem szabad, hogy ma visszavágjanak azért a vereségért!

– Pontosan tudjuk, hogy mekkora jelentősége van a szerdai mérkőzésnek – mondta el ennek kapcsán vezetőedzőnk, Csirke Ferenc. – Készültünk is a találkozóra, de hogy ki tud végül pályára lépni, az csak a feldobáskor derül ki. Egyelőre a saját kezünkben a sorsunk, ha nyerünk, nyilván lépéselőnyben leszünk. Ennek fényében fogunk küzdeni, a srácok tudják, hogy szerda este a győzelemért meg kell halnunk a pályán. A legutóbbi hazai találkozónkon ezzel nem is volt gond, a Szeged ellen nyerni tudtunk ennek köszönhetően. Abban bízom, hogy most is így lesz.

Program:

2016.03.16. 15:30 | PVSK-PANNONPOWER - KTE, U20
Férfi Kosárlabda NB I. U20, 25. forduló | Pécs, Lauber D. Sportcsarnok

2016.03.16. 18:00 | PVSK-PANNONPOWER - KTE
Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 25. forduló. Pécs, Lauber D. Sportcsarnok

ÉLŐ eredmény és statisztika:

Link: www.pvsk.hu
Link: www.facebook.com/PVSKPanthers

Friss eredmények, képek és videók a helyszínről...

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap