Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A nagy küzdelem garantált

Legutóbbi hazai meccsünkön az akkori listavezetőt fogadtuk, s gyűrtük le nagy csatában. Most pénteken semmivel sem lesz könnyebb dolga a PVSK-PANNONPOWER játékosainak.

A péntek este fél hétkor kezdődő találkozón ugyanis a Körmend lesz az ellenfél. A piros-fekete csapat annyiban hasonlít a legutóbbi (egyébként szintén Vas megyéből érkező) Szombathelyhez, hogy a tabella élbolyában található: kilenc forduló alatt mindössze háromszor kapott ki. A körmendiek keretében öt légióst találunk, de ott van még három korábbi vagy jelenlegi válogatott játékos is (Tóth Norbert, Farkas Attila, Ferencz Csaba). Vezetőedzőnk még ennél is tovább tekint:

- Ha egy kilenc emberes rotációt nézünk, akkor a Körmend a Szolnok mögött a második legerősebb kerettel rendelkezik – mondta Csirke Ferenc. – Ez azt jelenti, hogy a kispadról minőségi erősítés érkezik folyamatosan. A Körmend meccseit elnézve mindenki kiszúrhatja, hogy a gyors játékot erőltetik, a lepattanóból azonnal indulnak, így viszonylag ritkán találják felállt védelemmel szembe magukat. Meg kell tehát állítanunk a rohanásukat, és ha a támadásaink is rendben lesznek, akkor legyőzhetjük őket. Nagy küzdelem várható, sőt, szerintem garantált. Ebben az évben ez lesz az utolsó hazai meccsünk, jó lenne egy szép győzelemmel búcsúzni a mindig lelkes közönségünktől!

---
2015.12.11. 16:00 | PVSK-PANNONPOWER - Körmend, U20
Férfi Kosárlabda NB I. U20, 11. forduló. Pécs, Lauber D. Sportcsarnok

2015.12.11. 18:30 | PVSK-PANNONPOWER - Körmend
Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 11. forduló. Pécs, Lauber D. Sportcsarnok

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap