Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Sokáig elképzelhetetlen volt nélküle a Pécsi Dózsa labdarúgócsapata. Nem túlzás, már-már legendás volt Hernádi Ferenc, a kezdők közül „kirobbanthatatlan” hátvéd. A PVSK egykori játékosa 73 éves korában távozott az élők sorából.

Aki Hornung néven jött a világra, még 1941. január 8-án, Lánycsókon. Abból magyarosított, de a pályák környékén meg Popey néven volt ismert, mint korának egyik rajzfilmfigurája. Beszéde, hanghordozása is olyan volt, amit nehéz lett volna máséval összetéveszteni.

Előbb a PVSK-ban rúgta a bőrt a remek képességű játékos, onnan igazolt át az NB I-es együtteshez, a Dózsához. Akik látták, megesküsznek rá, kiváló technikai képességekkel volt megáldva. Emellett gyorsan, határozottan cselekedett. Nem ismerte a tréfát a szélen, az ő oldalán talán még a fű is gyorsabban kopott, mint máshol, kemény volt, de sosem volt durva. A Pécsi MSC-ből, a lila-fehérek jogutódjából vonult vissza. Hernádi Ferenc 1962-től 1973-ig, csak bajnoki mérkőzéseken, 277 esetben lépett pályára, eközben eljutott az akkor még létező, úgynevezett B-válogatott együttesig is, ami a nagyválogatott előszobája volt, és hemzsegett a jobbnál-jobb labdarúgóktól. Nyugodj békében FerI!

Nyilas László

Kép: Az 1964-es csapatfotón a fölső sor jobb szélén áll Hernádi Ferenc.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap